Újabb szakmai szervezet tiltakozik a nyelvvizsga-követelmények enyhítése ellen
Nem ért egyet a hallgatók nyelvvizsga-követelményének enyhítésével a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE).
Bécsben indít mesterképzést az IBS
Megtartotta első bécsi tanévnyitóját az International Business School (IBS).
Kellemetlen meglepetés vár a felvételizőkre 2014-ben?
Kellemetlen meglepetés érheti azokat, akik 2014-ben szeretnének egyetemre, főiskolára felvételizni: bár már módosították a felvételi rendeletet, elképzelhető, hogy mégsem húsz, hanem rögtön hatvan ponttal emelkedik az a küszöb, amely alatt senki nem juthat be alap- vagy osztatlan képzésre. Vagy újra változtatnak a nemrég módosított felvételi rendeleten, vagy a módosítás híre nem jutott el a miniszterig.
Több mint egymillió forintot bukhatnak a renitens tanárok
25-75 ezer forintot kaphatnak azok a hallgatók, akik az újraszabott, öt- vagy hatéves tanárszakokon kezdték meg tanulmányaikat szeptemberben - az egyetemi-főiskolai ösztöndíjnál jóval magasabb összegű juttatásért cserébe azonban szigorú feltételeknek kell megfelelnük.
Megvan, ki kap köztársasági ösztöndíjat a 2013/2014-es tanévben
Nyilvánosságra hozta a 2013/2014-es köztársasági ösztöndíjasainak névsorát az Emberi Erőforrások Minisztériuma - a...
Furcsa ígéretekkel gyűjtenek pénzt a hallgatók ösztöndíjára
"Egy évig vegetariánus leszek", "örökbe fogadok egy kisállatot", "egy hétig lómaszkot fogok viselni a campuson" -...
Melyik egyetemen, főiskolán lehet nyelvvizsga nélkül diplomát szerezni?
Azok a hallgatók, akik 2013-ban vagy korábban államvizsgáztak, de az abszolválást követő három évben nem tudták, nem...
Bőrszín alapján szelektálnak az egyetemi klubok Alabamában
Tíz év után újra bekerültek afroamerikai hallgatók az Alabamai Egyetem (UA) női klubjaiba (sororities), a helyi...
A hét hírei: így alakítják át a felsőoktatást, sztrájkolhatnak a tanárok
Elfogadta a Felsőoktatási Kerekasztal az új felsőoktatási stratégiát, amely négy kategóriába osztaná az intézményeket, a gazdasági irányítást pedig a kancellárok kezébe adná. A szeptembertől bevezetett pedagógus-életpályamodell és a kötött munkaidő növekedése miatt sztrájkra készülnek az egyik pedagógus-szakszervezet. Megnéztük, hogyan pályázhattok a hátrányos helyzetű hallgatók számára kiírt Bursa Hungarica ösztöndíjra, és beszámoltunk a legjobb amerikai és európai egyetemek rangsoráról is. A hét hírei és cikkei.
Idén még nem lesz felsőoktatási képzés Siófokon
Bár a februári nyílt napon még az érdeklődők figyelmébe ajánlották az „ősztől Siófokon induló képzéseket”, a...
Így tanulhattok a legjobb brit egyetemeken teljesen ingyen
Nagy-Britannia is elindította saját internetes távoktatási projektjét: a szigetország több mint húsz egyeteme kínál...
Itt a HÖK válasza a szociális támogatásokkal kapcsolatban
"A pályázás szeptember 10-17 között, 09:00 és 14:45 óráig zajlott.
Lecsúszott a szociális támogatásról ötven ELTE-s
Körülbelül ötven hallgató csúszhat le a rendszeres szociális támogatásról a Hallgatói Hálózat ELTE BTK-s csoportjának...
Rábólintott az egyetemi-főiskolai rendszer átszabására a Felsőoktatási Kerekasztal
Nagy többséggel, 10:1 arányban elfogadta a felsőoktatási stratégiát pénteki budapesti ülésén a Felsőoktatási...
Maradhat a röghöz kötés
Maradhat a felsőoktatási hallgatók röghöz kötése, az unió nem indít ez ellen eljárást, miután enyhültek a szabályok -...
Az ELTE-n, a debreceni és a szegei egyetemen már januártól lesz kancellár
A kancellári rendszer részleteit is tartalmazza a most elkészült felsőoktatási stratégia, amely szerint az...
Jönnek a közösségi főiskolák, de néhány intézmény így is megszűnhet
Nemzeti tudományegyetemek, egyetemek, főiskolák és közösségi főiskolák - a többi között ezt a besorolást tartalmazza...
Így szabnák át a felsőoktatást: a keretszámoknak vége, de lesz, aki rosszul jár
Egyetemi-főiskolai keretszámok nem lesznek, de azt továbbra is központilag határoznák meg, hány bölcsész vagy jogász tanulhat az állam pénzén – derül ki a felsőoktatási stratégia legújabb változatából, amely az állami támogatás hetven százalékát az ösztöndíjas hallgatók, harminc százalékát a tudományos teljesítmény alapján osztaná szét az intézmények között.
Újabb terv: az apáknak is járna diákhitel-törlesztési kedvezmény
A népesedési munkacsoport javaslata szerint a gyermekvállalásért az apák is kaphatnának diákhitel-törlesztési...
Új doktori iskola indult a közszolgálati egyetemen
Közigazgatás-tudományi doktori iskola kezdte meg működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) kedden.