Olcsóbb a képzés, egyre több magyar hallgató választja a kolozsvári egyetemet

A 2013-2014-es tanévben mintegy 230 magyarországi diák tanul a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tannyelvű szakjain - közölte szerdán a maszol.ro kolozsvári portál. A magyarországi fiatalok elsősorban az olcsósága miatt választják a kolozsvári egyetemet, de a BBTE hírneve is vonzó számukra.

  • MTI
A Babes-Bolyai Tudományegyetem főépülete
Wikipedia

Soós Anna, a kolozsvári egyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettese a portálnak elmondta, a magyarországi hallgatók legnagyobb része pszichológiát, néprajzot, informatikát, színművészetet és szociológiát tanul, az Európai Unió polgáraiként javarészt tandíjmentesen.

A pszichológia távoktatáson az 52 elsőéves hallgató közül 25 magyarországi. Egy évvel korábban a magyarországiak képeztek enyhe többséget a szakon. Az elmúlt tanévtől már nemcsak az alapképzésre, hanem a mesterképzésre is jelentkeztek magyarországi hallgatók, emellett tíz magyarországi doktorandusza is van az egyetemnek.

Egy pszichológia mesterképzésen tanuló hajdúszoboszlói diák - aki az alapképzést is Kolozsváron végezte - a portálnak elmondta, BBTE pszichológia távoktatás szakán az alapképzés éves tandíja 2500 lej (mintegy 160 ezer forint), ez pedig kevesebb, mint negyede a magyarországinak. Hozzátette, az utazásra és szállásra költött pénzzel is kedvezőbb feltételek mellett tanulhat Kolozsváron, mint bármelyik magyarországi egyetemen.

A nyilatkozó elmondta, az évfolyamtársai között voltak olyan magyar állampolgárok is, akik Belgiumból, illetve Angliából jártak Kolozsvárra előadásokat hallgatni és vizsgázni.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.