Ennél menőbb program nem lesz áprilisban: jön a Startup Safary

Hogy néz ki a világ egyik legnagyobb repülőjegy-keresőjének, a Skyscannernek a budapesti központja? Mit csinál egy adattudós (data scientist), aki a legkeresettebb szakemberek egyike a világon? Hogyan lehet Budapestről nyugati munkakörnyezetben és bérszinttel dolgozni? Jön a Startup Safary: április 20-21-én bemutatkoznak az új technológiára épült sikeres vállalkozások.



Indul a támadás a CEU ellen? Szigorítja a szabályokat a kormány

Több külföldi felsőoktatási intézmény magyarországi működésével összefüggésben tárt fel szabálytalanságot és törvénytelenséget az Oktatási Hivatal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Jelezték: szigorítják a törvényeket és unión kívüli egyetem csak nemzetközi egyezmény alapján folytathat majd képzést.




Kiverte a biztosítékot az agráregyetemek átszabása két szakszervezetnél

A kormány továbbra is bizonytalanságban tartja a felsőoktatást, most éppen az agrárképzést akarják „erőből” átalakítani - írja két szakszervezet. A kormányzati tervek szerint az új, központi agrártudományi egyetemhez csatolnák a keszthelyi, a kaposvári, a kecskeméti, a nyíregyházi és a gyöngyösi karokat.


Ötezer diák már akár idén ingyen utazhat az EU-ban

Új programot indít az Európai Bizottság a fiatalok mobilitásának támogatására, az ingyenes Interrail vasúti bérlet ötletére épülő kezdeményezés segítségével, egyénileg vagy csoportosan legalább ötezren utazhatnak majd díjmentesen egyik uniós tagállamból a másikba - jelentette be hétfőn a brüsszeli testület.


Havi 70 ezer forintos ösztöndíj: már lehet pályázni

Másodszorra hirdeti meg ösztöndíjprogramját a Diákhitel Központ Zrt., a tizennégy nyertes havi 70 ezer forintot kap a 2017/18-as tanévben, a jelentkezési határidő május 26-a - jelentette be a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten tanulók előtt, egy tehetségnapi rendezvényen.




Ezek a filmek tarolnak most a mozikban: programajánló a hétre

Milyen filmeket érdemes megnéznetek ezen a héten? Az észak-amerikai kasszasikerlistát továbbra is a Disney játékfilmje, A szépség és a szörnyeteg vezeti: a hétvégén 88,3 millió dollárral (25,3 milliárd forinttal) növelte bevételeit, és globálisan átlépte az 500 millió dolláros jegybevételt - számolt be róla vasárnap a Variety.com.




Balog Zoltán: a genderelmélet fontos hiányt próbált pótolni

Már majdnem jót mondott a miniszter a társadalmi nemek mesterképzésről, de gyorsan pontosított. A családtudományoknál a demográfiai kérdést tartja fontosnak a kormány, például annak kutatását, mi befolyásolja a gyermekvállalási kedvet - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.



Nem csak Budapesten találsz állásbörzét

Rekordszámú, csaknem hetven kiállító vesz részt a Szegedi Tudományegyetem szerdai állásbörzéjén, amely a régió legnagyobb ilyen rendezvénye - tájékoztatta a felsőoktatási közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.