Budapesten tanulsz? Figyelned kell a közlekedésre

A Balaton felől közelítené meg a fővárost, érheti meglepetés a következő hetekben.

  • Eduline

Kezdődik a Balaton körüli vasútvonalak felújítása, a következő hetekben több szakaszon pótlóbuszt vetnek be - írja a hvg.hu.

Április első hetében Szabadbattyán és Balatonszentgyörgy/Keszthely között járnak pótlóbuszok, április 7-e és június 16-a között pedig Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy/Keszthely között.

A vágányzár a székesfehérvári vonalat is érinti, Balatonfüred és Székesfehérvár, illetve Tapolca és Székesfehévár között is pótlóbuszokra kell szállni.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.