Jó hír az egyetemistáknak, meghosszabbították az egyik ösztöndíj leadási határidejét
Módosították a Bursa Hungarica ösztöndíj leadási határidejét. Így még közel egy hetetek van arra, hogy benyújtsátok a pályázatot.
Módosították a Bursa Hungarica ösztöndíj leadási határidejét. Így még közel egy hetetek van arra, hogy benyújtsátok a pályázatot.
Eduline
Tervezi a kormányzat, hogy a pedagógusképzésben korábbra hozzák a gyakorlati tudás átadását, az egy év összefüggő tanítási gyakorlatot – mondta Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár.
Eduline
A minden korábbinál jobb magyar-kínai kapcsolatok kedvező hatásai az oktatási, tudományos, kutatás-fejlesztési kooperációk terén is megmutatkoznak - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki magyarországi egyetemalapításról is tárgyalt Kínában.
eduline/mti
Október végén sok hallgató kapott Neptun-üzenetet a Budapesti Gazdasági Egyetemen arról, hogy be kell fizetnie a többszöri tantárgyfelvételi díjat. A tömeges tantárgy-újrafelvétellel ugyanis mindenki rosszul jár: előfordulhat, hogy egy-egy kurzusra olyanok sem férnek be, akik első alkalommal vennék fel azt.
Eduline
A diplomás magyaroknak már a 8 százaléka él külföldön – derül ki a Tárki Társadalmi Riport 2018 elvándorlásról szóló elemzéséből. Ez egyedülálló az európai országok közül: a felsőfokú végzettséggel rendelkező elvándorlók aránya itt a legmagasabb.
Eduline
Lemondott dékáni posztjáról Surján Péter, aki eddig az Eötvös Loránd Tudományegyetem anyagi problémákkal küzdő Természettudományi Karát vezette – írja a 444.
Eduline
Néhány egyetemen már javában megkezdődött a zh-időszak, de a diákok nyakán van már a félév vége, vagyis a vizsgaidőszak is. Ha úgy érzitek nem vagytok elég hatékonyak vagy csak szeretnétek fejlődni, esetleg kipróbálni új módszereket, ez az öt tanács hasznos lehet számotokra.
Eduline
Több mint egy évtized után emelkedhet a felsőoktatási intézményekben a hallgatói normatíva, a felsőoktatási törvény tervezett módosításával 2020. február 1-től a mostani 119 ezer forintról 166 600 forintra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
MTI
„A Corvinus nem lesz magánegyetem” – mondta Pálinkás József az RTL hétfői Magyarul Balóval című műsorában. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal egykori elnöke szerint ha nem lesz jelentős béremelés a felsőoktatásban, nem lesznek kimagasló képességű egyetemi oktatók sem.
Eduline
Két lépcsőben emelkedik az egyetemisták és főiskolások tanulmányi ösztöndíja, ha az Országgyűlés is rábólint az erről szóló javaslatra. Éppen itt volt az ideje az emelésnek, a legfontosabb felsőoktatási ösztöndíjak és támogatások összege ugyanis tizenegy éve nem változott. De mennyi pénzre számíthatnak a jól teljesítő hallgatók?
Szabó Fruzsina
A két lány az 1999-es, columbine-i középiskolában történt mészárlás elkövetőinek öltözött be, egyikük édesapja szerint túl szigorú büntetést kaptak.
Eduline
Az Oxford és a Cambridge közötti versengés kevésbé hagyományos módon folytatódik. Egy szóban össze lehet foglalni: gin.
Eduline
Néhány akadémikus tervezetet akar benyújtani a Magyar Tudományos Akadémia december 6-i rendkívüli közgyűlésére. Azt javasolják, hogy kezdeményezzék az MTA szerves beépülését a magyar felsőoktatás rendszerébe – derül ki a 168 Óra birtokába került tervezetből.
Eduline
November 6-ig lehet pályázni a Bursa Hungarica ösztöndíjra – az anyagi juttatást az egyetemi-főiskolai hallgatók mellett azok is elnyerhetik, akik a 2018/2019-es tanévben végzős, érettségi előtt álló középiskolások vagy felsőfokú végzettséggel nem rendelkező érettségizettek, akik jövő szeptembertől nappali tagozatosként tanulnának tovább egyetemen vagy főiskolán.
Eduline
Egymásnak mentek a pártok az oktatáspolitika miatt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Az LMP a kormány oktatáspolitikáját bírálta, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a magyar felsőoktatási szféra „lenézése” azt mondani, hogy az a legjobb magyarországi egyetem, ami „Amerikában egy faházban működik”.
Eduline
Egy törvénymódosítási javaslat szerint az Oktatási Hivatal közvetlenül is kérhet majd információkat az Egyesült Államoktól a CEU-ról.
Eduline
Két éve az EU-tagságról szóló népszavazáson a kilépés mellett döntöttek a brit szavazók, ennek értelmében 2019 márciusában lépnek ki a britek az Európai Unióból. De mi vár azokra a magyar diákokra, akik az Egyesült Királyságban tanulnának tovább?
Eduline
Még mindig 1300 pedagógus hiányzik az iskolákból, emelkedhet a tanulmányi ösztöndíjak összege, nagyon sok magyar huszonéves készül külföldre - ezek voltak a hét legfontosabb oktatási hírei.
Eduline
Olyan ösztöndíjprogramot szeretnének elindítani az egyetemen, amely biztosítja, hogy a hallgatók – a térítésmentes tanulás lehetősége mellett – kiválósági és rászorultsági alapon is kaphassanak rendszeres ösztöndíjakat – mondta Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora a 2020-ban elinduló Corvinus-ösztöndíjról.
Eduline
Nemcsak a szociális támogatások, a tanulmányi ösztöndíjak összege is emelkedhet, ha elfogadják a Kásler Miklós miniszter által benyújtott törvényjavaslatot.
Eduline