Már az első félévben pályázhattok a több tízezres ösztöndíjra
Mielőtt elkezditek az egyetemet érdemes utánajárnotok pár dolognak, ami megkönnyítheti az egyetemi éveiteket. Ilyenek például az ösztöndíjak is, a rendszeres szociális ösztöndíjra - ismertebb nevén a szoctám - pedig már az első félévetekben pályázhattok.
"Ne hasznosat akarjanak tanulni, hanem fontosat - ha van bennük tehetség, annak felszínre kell törnie"
Az EFOTT-on csíptük el Beck Zoltánt, a 30Y frontemberét, akit többek között arról kérdeztünk, volt-e olyan tanára, akinek az útmutatása meghatározó volt, és mit tanácsol az alkotói pályára lépő fiataloknak.
Ezzel a támogatással akár 90 ezer forintot is kaphattok gólyaként
Szeptemberben kezditek az egyetemet? Fontos, hogy tudjátok: az elsőéves hallgatók még nem kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat. Ne aggódjatok, azért van néhány lehetőség így is. Következő cikksorozatunkban ezeket az ösztöndíjakat gyűjtjük össze.
Idén kezditek az egyetemet? Nyolc dolog, amit mindenképp tudnotok kell a diákhitelről
Hamarosan kezdődik az új félév az egyetemeken, sokaknak ez lesz az első, ezért most összegyűjtöttünk pár fontos infót a diákhitelről. Kik vehetik fel a szabadon felhasználható diákhitel1-et? Itt a válasz:
Mi az a felsőoktatási szakképzés? Minden, amit tudnotok kell ezekről a szakokról
Esetleg nincs annyi pontotok, hogy bekerüljetek valamelyik alap- vagy osztatlan szakra, de pótfelvételiznétek? Egy felsőoktatási szakképzés ilyenkor jó választás lehet. Lássuk, mit érdemes tudni ezekről a kétéves képzésekről.
Albérletet kerestek? Komoly anyagi teher lehet: ezek a legdrágább vidéki városok
Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek éves összevetésben, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak.
Tíz éremmel zárta a magyar csapat az idei Európai Egyetemi Játékokat
Tíz magyar érem született az Európai Egyetemi Játékokon (EEJ), amelyeket július 15-tól múlt szombatig rendeztek a portugáliai Coimbrában.
Hivatalos: ezen a néven folytatja a korábbi Zsigmond Király Egyetem
Megvan a Zsigmond Király Egyetem (ZSKE) új neve, innentől ezt használja az egyetem.
Így kaphattok akár havi 125 ezer forintot: ösztöndíj tanárszakosoknak
Szeptemberben kezditek az egyetemet? Fontos, hogy tudjátok: az elsőéves hallgatók még nem kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat. Ne aggódjatok, azért van néhány lehetőség így is. Következő cikksorozatunkban ezeket az ösztöndíjakat gyűjtjük össze.
Tömegek nézik ezt a három filmet, rengetegen vettek jegyet a mozikban
Szívesen megnéznétek egy jó filmet ezen a héten? Mutatjuk, milyen filmek taroltak az észak-amerikai mozikban.
Ezeken a képeken röhög az internet: több mint hetvenezren élnek így szeptembertől
Bekerültetek valamelyik egyetemre vagy főiskolára? Ezeket a mémeket érdemes megnézni.
Lejárt a határidő: ennyi diploma veszett el a 2015-ös felsőoktatási döntés miatt
Lejárt a határidő, azoknak, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat a felsőoktatásban, de máig nem tették le a záróvizsgát.
Gólyatáborkörkép: megvan, hol buliznak a szegedi, pécsi és debreceni elsőévesek
Múlt héten kihirdették a 2018-as felvételi ponthatárokat, közel hetvenezer elsőéves került be az egyetemekre és főiskolákra. Az augusztus - a pótfelvételi mellett - a gólyatáboroké. Utánajártunk, a nagy vidéki tudományegyetemek hol és mikor tartják a gólyatáborokat.
Már az egyetem első félévében lehet halasztani?
Bekerültetek valamelyik egyetemre vagy főiskolára, de nem vagytok biztosak abban, hogy szeretnétek-e elkezdeni a képzést szeptemberben? Vajon halaszthattok-e egy félévet ilyenkor?
Rossz hír az elsőéves egyetemistáknak: ilyen támogatást az őszi félévben még nem kapnak
Kaphatnak-e tanulmányi ösztöndíjat az elsőéves hallgatók az őszi szemeszterben? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Több ezer forintos pénzbüntetést kaphatnak, akik ezt a fontos dolgot nem intézik el időben
Egy dologról semmiképpen sem szabad elfeledkezni a következő hónapokban: október végén lejár az előző évi diákigazolvány érvényessége.
A British Academy tagjává választották a CEU egyik professzorát
Csibra Gergely, a CEU professzora a humán- és társadalomtudományokkal foglalkozó neves British Academy tagja lett.
Hibák, amiket minden elsőéves elkövet, amikor bekerül az egyetemre
Nagyon sok gólya kezdi meg idén is a tanulmányait valamilyen felsőoktatási intézményben. Különböző képzések, különböző egyetemek, de egy valami közös: a gólyák tapasztalatai az első szemeszterrel, és a hibák, amiket mind legalább egyszer elkövetnek.
Albérlet vagy lakásvásárlás? Kiszámolták, melyik éri meg jobban
Az egyetemisták körében népszerű számos budapesti kerületben már 2-4 év közötti tartózkodás esetén jobban megérheti lakást vásárolni, mint bérelni - derül ki a Magyar Hírlap pénteki cikkéből, amely az úgynevezett Takarék Index friss elemzését idézte.
Friss kutatás: minden második gyakornoknak állást ajánlanak a cégek
A cégek közel fele kínál státuszt a gyakorlati időt náluk eltöltő diákoknak – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem közel 300 hallgatójának tapasztalatait vizsgáló felméréséből. A munkaadók a nyelvtudás mellett elsősorban olyan készségeket várnak el a pályakezdőktől, mint az önállóság, az együttműködés, illetve a fogékonyság új képességek elsajátítására.