Jó hír az egyetemistáknak: már jövőre emelkednek az ösztöndíjak

A kormány két lépésben emeli 166 600 forintra a hallgatói normatívát - mondta el a Magyar Időknek Bódis József oktatásért felelős államtitkár.

  • Eduline

A szombaton megjelent interjúban hozzátette: az első lépés már megtörtént, szeptember óta megemelték a szociális ösztöndíjak kifizetésére rendelkezésre álló keretösszeget 40 százalékkal, a tanulmányi ösztöndíj növelésével 2020. február 1-jétől érik el a teljes összeget. 

Bódis József úgy fogalmazott: "A felsőoktatásnak az az igazi küldetése, hogy az arra alkalmas tanulók a lehető legmagasabb képzettséghez jussanak. Ezért az állam a többi között szociális és tanulmányi ösztöndíjjal támogatja a diákokat, hogy a tanulásra tudjanak koncentrálni. Már évek óta nem volt mód az ösztöndíjak emelésére, de most megnyílt rá a lehetőség."

Emlékeztetett arra, hogy a tanulmányi átlaga alapján a felsőoktatási intézmény államilag támogatott teljes idejű képzésben részt vevő hallgatóinak legfeljebb 50 százaléka kaphat tanulmányi ösztöndíjat.

Jövőre emelkedik a hallgatói normatíva: hogyan érinti a hallgatókat?

Jövőre emelkedik a hallgatói normatíva összege, de mit jelent ez a hallgatóknak? Kik kaphatnak több támogatást jövőre és pontosan mennyivel emelkedett az összeg. Itt a válasz.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.