Akár 500 ezer forint támogatást is kaphatnak az informatikai hallgatók ezzel az ösztöndíjjal

Anyagi támogatást és határozott idejű projektmunkát is kaphatnak a pályázó egyetemisták.

A K&H Csoport a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvánnyal közösen pályázatot hirdet a magyarországi, informatikai képzést folytató felsőoktatási intézmények alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatói számára.

A pályázat célja, hogy anyagi támogatással és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséggel segítsék a hallgatók fejlődését.

A nyertesek egyszeri pénzbeli támogatást kapnak, amelynek mértéke a kategóriák és a benyújtott pályamunkák értékelésétől függ.

mesterképzésen:

  1. helyezett pályázat: 500.000 forint
  2. helyezett pályázat: 400.000 forint
  3. helyezett pályázat: 300.000 forint

alapképzésen:

  1. helyezett pályázat: 300.000 forint
  2. helyezett pályázat: 250.000 forint
  3. helyezett pályázat: 150.000 forint

A pénzdíjazás mellett mindkét kategória nyertesei lehetőséget kaphatnak jelentkezni egy határozott idejű, féléves, fizetett projektmunkára is.

A pályázók egy, a megadott témában készült magyar nyelvű, minimum két, maximum négyoldalas szakmai dolgozat benyújtásával jelentkezhetnek. A kategóriák között olyan témák szerepelnek, mint az IT biztonság, AI technológiák alkalmazása vagy a felhőalapú megoldások.

A pályázatot november 17-ig nyújthatják be a jelentkezők, amelynek részleteiről itt olvashattok bővebben.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.