Hankó Balázs: már ősztől külföldi egyetemen tanulhatnak a magyar hallgatók a Pannónia Programban

Az egyetemek pályázatait elbírálta a Tempus Közalapítvány, így az egyetemek kiírhatják már a pályázataikat a hallgatóiknak, oktatóiknak és a kutatóiknak.

Hankó Balázs a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a TV2 Mokka műsorában elmondta, hogy évente mintegy tízezer diák vesz részt nemzetközi programokban, de most az Európai Bizottsággal fennálló vita miatt ez nem lehetséges, ezért hozták létre a Pannónia Csereprogramot - írja az MTI.

Korábban az Eduline is beszámolt arról, hogy a modellváltott hazai egyetemeket kizárták az Erasmus+-programból, amelyre az EU indoklása szerint azért volt szükség, mert a működési modelljük nem biztosította a közösségi források átlátható kezelését, ugyanis sem a közbeszerzési, sem az összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoztak rájuk.

Pannónia Program: milyen országokba lehet utazni?

A Pannónia Csereprogram keretében tízmilliárd forint áll rendelkezésre körülbelül 8 ezer diák, oktató külföldi mobilitálására, amelyből nemcsak európai, hanem akár észak-amerikai vagy ázsiai egyetemekre is el lehet jutni akár néhány hétre vagy akár egy egész szemeszterre. A programból pedig 2 milliárd forintot fordítanak arra, hogy a magyar diákok, oktatók és kutatók a Times Higher Education, illetve a Quacquarelli Symonds nemzetközi felsőoktatási rangsorokban első 250 helyen szereplő külföldi felsőoktatási intézmény valamelyikében tanulhassanak.

A pályázati felhívás szerint a Pannónia Programban a hallgatók három különböző országcsoport valamelyik célországának egyetemére pályázhatnak, az Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Kanada, Japán, Dél-Korea és Hollandia mellett olyan kevésbé biztonságos országokba is, mint Szíria, Nigéria vagy Líbia.

A célországok a program honlapja szerint az alábbiak:

Országcsoportok

Célországok
I. országcsoportAusztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Izland, Liechtenstein, Luxemburg, Németország, Norvégia, Svédország, Svájc, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Hongkong, Japán, Dél-Korea, Makaó, Szingapúr, Tajvan.
II. országcsoportBosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Bulgária, Csehország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Észak-Macedónia, Szerbia, Örményország, Georgia, Moldova, Szíria, Banglades, Bhután, Kambodzsa, Kína, Laosz, Maldív-szigetek, Mianmar, Nepál, Pakisztán, Srí Lanka, Afganisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Irak, Jemen.
III. országcsoportAlbánia, Azerbajdzsán, Bahrein, Brunei, Egyesült Arab Emírségek, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Jordánia, Katar, Kazahsztán, Libanon, Mongólia, Malajzia, Omán, Szaúd-Arábia, Thaiföld, Törökország, Vietnám, Kolumbia, Mexikó, Algéria, Angola, Dél-Afrika, Egyiptom, Líbia, Marokkó, Namíbia, Nigéria, Tunézia.

A programban résztvevők havi 250-500 ezer forintös ösztöndíjban részesülnek, amelynek összege többek között függ a külföldi tartózkodás idejetől és az ország megélhetési szintjétől is.

Már ősztől lehet utazni

Mivel a Tempus Közalapítvány elbírálta az egyetemek pályázatait, ezért most a felsőoktatási intézmények a bilaterális szerződések megkötésén dolgoznak. Az egyetemek ezzel párhuzamosan kiírják pályázataikat a hallgatóiknak, oktatóiknak, kutatóiknak, hogy már ősztől külföldi egyetemen tanulhassanak, dolgozhassanak.

Hankó ezen kívül azt is megjegyezte, hogy folytatják a tárgyalásokat Brüsszellel, hogy a magyar diákok újból résztvehessen az Erasmus-programban, de "a bizottság szándékosan húzza az időt."

Az Erasmus-üggyel részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu