„Tízéves voltam, amikor látóideg-sorvadást diagnosztizáltak nálam. Azóta folyamatosan romlik a látásom. Mostanra már csak hallás után tudok bármit elolvasni, nem ismerem fel az embereket még akkor sem, ha mellettem állnak. Teljesen a halló-tapintó életmódra kell hagyatkoznom, és vakvezető kutyával közlekedek” – mesélte Lengyel Júlia.

Pontosabban: dr. Lengyel Júlia. A középiskola után egyértelmű volt számára, hogy a lakóhelyéhez legközelebb található jogi karra felvételizik, így jutott be a győri Széchenyi István Egyetemre.

„A professzorok segítőkészek voltak, mindig szóban vizsgáztattak, találtunk alternatív megoldást arra, hogy tanulhassak és számot adhassak a tanultakról. A technológia már sok mindenben segítséget jelent, ezért az elektronikus tananyagból én is fel tudtam készülni a vizsgákra. Szerettem a hallgatói életet. Az egyetem ösztöndíjjal, laptoppal és nyelvvizsga-felkészítéssel is támogatott” – emlékezett vissza.

A diploma megszerzése után fél évvel munkába állt. „A legtöbb munkáltató esélyt sem adott arra, hogy megmutassam, képes vagyok ellátni a meghirdetett munkakört. Ha elárultam sérültségemet, nem hívtak be az interjúra, ha nem fedtem ezt fel előzetesen, az volt a gond. Valójában, mint kiderült, előítéleteik miatt féltek alkalmazni. Keserű időszak volt, aztán a Mosonmagyaróvári Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője kifejezett ajánlattal keresett fel. Az intézményben én alakíthattam ki a jogi szolgáltatási portfóliót. Fontos tapasztalat számomra, hogy megtanultam kezelni az ügyfelek reakcióit is. Ha bejöttek, megdöbbentek azon, hogy nem látok, de miután az ő problémájukra tereltem a figyelmet, már természetesként kezelték a helyzetet. Örülök annak is, hogy emellett lehetőséget kaptam a tapasztalatszerzésre egy ügyvédi irodában” – idézte a győri egyetem közleménye a jogászt, aki kisfia megszületését követően is aktívan dolgozik.

Egyszer saját ügyvédi irodát szeretne nyitni, munkája mellett az egyetemre is visszatért, doktoranduszként.