Simán átment: a Budapesti Gazdasági Egyetemen is megszavazták a modellváltást

Támogatta a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) szenátusa csütörtöki ülésén az egyetem modellváltását.

  • Eduline/MTI

A modellváltást 17 igen, 1 nem szavazat mellett fogadták el; senki nem tartózkodott.

A szenátusi döntés azt jelenti, hogy a BGE-n elindulhat a modellváltás részleteinek kidolgozása, az egyeztetés a külső és belső érintettekkel - közölte az egyetem. A BGE vezetése a folyamatba bevonja az érdek-képviseleti szervezeteket is, különös tekintettel a Hallgatói Önkormányzatra, és az eredményekről beszámol az egyetem közösségének - állítják.

A BGE állami intézményből közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménnyé alakítását.

Komoly mozgás a felsőoktatásban

A pécsi, a szegedi, a debreceni, illetve a Semmelweis Egyetem idén januárban megszavazták a fenntartóváltást. Sőt azóta kiderült, hogy újabb egyetemek kerülnének alaptványi kézbe, mégpedig a Budapesti Gazdasági Egyetem és az Óbudai Egyetem. Miközben egymást érik a modellváltással kapcsolatos döntések, addig úgy tűnik az tervek szerint állam mégsem vonul ki teljesen a felsőoktatásból - az elsősorban szőlészeket és borászokat képző Tokaj Egyetem központja a hírek szerint Sárospatak lenne.

Közben kiderült, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetemnél is vizsgálják a modellváltás lehetőségét.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.