Itt a HVG 2021-es felsőoktatási rangsora: ezek a legjobb egyetemek és főiskolák

Az elmúlt évek rangsorait nézve nem meglepő módon idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti a HVG 2021-es felsőoktatási rangsorát. Azonban a friss listán komoly helyezést zsebelt be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is. Újságárusoknál a HVG Diploma 2021 kiadványa.

  • Eduline

Azt, hogy kik lesznek a legjobbak a HVG diplomarangsorában egyebek mellett az oktatók tudományos fokozatai, a hallgatók pontátlaga és a nyelvvizsgások aránya határozza meg - írja a hvg360 a friss lista kapcsán.

Az összetett intézményi rangsorokban az élen nincs változás: ismét az ELTE vezeti az egyetemek listáját. Azonban az utóbbi fél évtizedben először nem a Szegedi Tudományegyetem, hanem a Műegyetem áll a második helyen, elsősorban az oktatói rangsorban jelentősen javult helyezésének köszönhetően. Debrecen visszatért a tavalyelőtti harmadik helyre, mind a hallgatói, mind az oktatói rangsorban előbbre lépve.

A két egyházi fenntartású egyetem itt is az első tízben van, amit a Károli az oktatói, a Pázmány a hallgatói listán történt javulásának köszönhet. Kíváncsiak vagytok, ki fértek még be a legjobbak közé? A top 10-es listát a hvg360-on nézhetitek meg.

A HVG Diploma 2021 rangsort keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt, a kiadótól.

Mi alapján áll össze a rangsor?

Az összesített és kari rangsor idén is a hallgatói és az oktatói alrangsorból áll össze. A HVG felsőoktatási rangsorának készítői számos szempontot figyelembe vettek az intézmények rangsorolásakor: az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a tanulmányi versenyen helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók számát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát.

Közeleg a félév vége: ezt kell teljesítenetek, hogy ne bukjátok az ingyenes helyeteket

Lassan itt van a vizsgadömping ideje, amikor ki sem látszottok majd a tanulásból. A zh-k teljesítése mellett van néhány fontos dolog, amire érdemes figyelnetek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.