Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói reagáltak Lajos Tamás csütörtöki kijelentésére. Az SZFE új kuratóriumának tagja kijelentette, hogy sztrájk esetén alternatív oktatást terveznek, amelyhez állítása szerint már megvannak a tanárok és a helyszín is.
Lajos Tamás, az SZFE-t fenntartó kuratórium tagja korábban az ATV Híradónak azt mondta: amennyiben a bíróság kimondja, hogy jogszerű az egyetemi oktatók sztrájkja, a kuratórium alternatív oktatást szervez. Azt viszont még nem árulta el, miként szervezik meg az oktatást, de annyit elmondott, hogy lesz, aki tanítsa majd a diákokat, és a hely is megvan, ahol a félév folytatódhat.
A Színművészeti hallgatói azonban ezzel nem teljesen értenek egyet. „Értelmetlennek látunk egy külső helyszínen megvalósuló alternatív oktatást, valamint fizikai képtelenségnek tűnik részt vennünk benne” – írta a hvg.hu-nak az egyetem egyik hallgatója. Aki az egyetemfoglalók képviseletében azt is hozzátette: „ha akarnánk sem lehetnénk egyszerre két helyen. Hallgatók nélkül nincs oktatás, a hallgatók pedig itt vannak a Vas utcában.” Mint mondta, az SZFE-n szeptember 14-én elkezdődött a félév, és "az elfoglalt épületben a blokád szervezése mellett tanórák és kurzusok zajlanak”.
Az SZFE hallgatója szerint a kuratórium nem próbált meg kapcsolatba lépni velük, így Lajos Tamás kijelentéséről is csak a sajtóból értesültek. Ettől függetlenül a követeléseik továbbra sem változnak, a blokádot egészen addig fenntartják, amíg a minisztérium nem biztosítja számukra az egyetemi autónómiát.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói augusztus végén vették blokád alá az egyetemet, miután kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila lett, akinek kinevezése ellen az egyetem több munkatársa és a diákság is tiltakozik. Azóta folyamatosan tartanak a demonstrációk. Legutóbb szeptember 19-én délután 4-től, huszonnégy órán keresztül, biciklis hírnökként hordták a Parlamenthez a Magna Charta Universitatumot. A követelésük listáját azért vitték el újra és újra a Parlament elé, mert korábbi üzenetükre azóta sem kaptak választ.
Megjelent a koronavírus a Színművészetit blokád alatt tartó hallgatók között
A tiltakozók azonban egyelőre nem közölték, hogy az elkülönítés mellett milyen biztonsági intézkedéseket vezettek be, amivel megfékezik a betegség terjedését.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).