Megjelent a koronavírus a Színművészetit blokád alatt tartó hallgatók között

A tiltakozók azonban egyelőre nem közölték, hogy az elkülönítés mellett milyen biztonsági intézkedéseket vezettek be, amivel megfékezik a betegség terjedését.

  • Eduline

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói augusztus végén vették blokád alá az egyetemet, miután kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila lett, akinek kinevezése ellen az egyetem több munkatársa és a diákság is tiltakozik. Több, mint 200 hallgató be is költözött az épületbe, amelynek a bejáratát szalaggal tekerték körbe, így jelezve, hogy nem engedik be az új vezetést.

A koronavírus azonban a tüntető Színművészetiseket sem kerülte el - derült ki Upor László, lemondott rektorhelyettes hétfői tájékoztatójából. Ugyanakkor arról nem számolt be, hogy milyen szigorítások lépnek életbe annak érdekében, hogy a fertőzés ne terjedjen tovább az intézményben.

A hallgatók között vasárnapig nagyjából 109 tesztet végeztek el, amelyből 10 lett pozitív - mondta Németh Gábor, volt rektori tanácsadó. Állítása szerint az érintett tanulók karanténba vonultak. A hírTV szerette volna megtudni az egyetemet blokád alatt tartóktól, hogy milyen óvintézkedésekkel védik ki a fertőzés terjedését, adásukig azonban nem kaptak választ.

A történtek ellenére az egyetem hallgatói és oktatói továbbra is kitartanak a demonstráció mellett. Szeptember 24-én, csütörtökön a sztrájk eszközével és céljaival egyetértő egyetemi dolgozók figyelmeztető sztrájkot tartottak az egyetem Vas utcai épületében. A sztrájkra azárt került sor, mert a követeléseikről szóló első tárgyalás eredménytelenül zárult. Korábban már arról is írtunk, hogy összesen hét napon keresztül folynak a tárgyalások. Amennyiben a sztrájkköveteléseik nem teljesülnek, illetve nem sikerül megállapodni, október 1-jétől a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói sztrájkba lépnek.

Ellenaktivisták jelentek meg az SZFE épülete előtt hétfő este

Hétfő este zavargások voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épülete előtt. Az ellenaktivistáknak sikerült néhány percre kifüggeszteniük a saját transzparensüket az egyetem oldalára.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Nem minden iskolában emelkedett 10 százalékkal a pedagógusok fizetése

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint központi számítási hiba miatt nem volt megfelelő fedezete a pedagógusok idei, 10 százalékos béremelésének. Bár a kormány utólag korrigálta az előirányzatot, a szakszervezet úgy látja: a késlekedés miatt az emelés egy része nem egységesen valósult meg. Voltak olyan iskolák, ahol a rendelettel ellentétben nem érte el a 10 százalékot a béremelés.

OKM: mikor lesznek 2026-ban?

A digitális országos kompetenciamérést az iskoláknak 2026. március 23. és 2026. május 29. között kell lebonyolítani a Hivatal által meghatározott ütemezés szerint.