Bajnai: Nem kell mindenkinek diplomát szereznie

Kutató-elitegyetemi és kiváló egyetemi címeket adott át a kormányfő, az oktatási miniszter és az MTA elnöke pénteken a Parlamentben, az első alkalommal odaítélt, három évre szóló elismerésekben öt-öt felsőoktatási intézmény részesült.

  • Eduline

Bajnai Gordon kormányfő az ünnepségen azt mondta, az a cél, hogy a magyar felsőoktatási intézmények teljesítményüknek és minőségüknek köszönhetően belátható időn belül felkerüljenek Európa és a világ felsőoktatási térképére. Kitért arra, hogy szembe kell nézni azzal a ténnyel, a világ vezető egyetemei között nem nagyon tartanak számon magyar felsőoktatási intézményeket, és a középmezőnyben is elvétve találkozni csak magyar intézménnyel. Ez mindenképpen aggasztó, és cselekvésre sarkall, mert hosszú távon csak a minőség számít - tette hozzá.

Bajnai Gordon beszélt arról is, hogy sok diploma ma használhatatlan, és egyre több a potenciális munkanélküli Magyarországon. Jelenleg háromszor annyian tanulnak a felsőoktatásban, mint a rendszerváltás idején, és csaknem hetven felsőoktatási intézmény működik - jegyezte meg. "Bármilyen nyersen hangzik, ki kell mondani, nem lehet és az ország szempontjából nem is kell mindenkinek diplomát szereznie" - mondta, hozzátéve: a gazdasági válság és az azt megelőző időszak rámutatott, hogy jól felkészült szakmunkásokra legalább akkora szükség van, mint kiválóan képzett diplomásokra. Aki viszont diplomát szerez, annak megalapozott, jól használható, versenyképes tudásra van szüksége, olyanra, amelyet Magyarországon és a világon is elismernek - folytatta a kormányfő, és kitért arra is, hogy jelenleg 13 felsőoktatási intézmény infrastrukturális beruházása valósul meg 55,5 milliárd forint értékben.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a pályázati eredményeket ismertetve elmondta: kutató-elitegyetemi címet kapott a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Kiváló egyetem miniszteri elismerést kapott a Pécsi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem.

A kutató-elitegyetemi program elemei közé tartozik a szellemi potenciál fejlesztése, azaz az intézmények a nemzetközi életben elismert kutatókat foglalkoztatnak, a tehetséggondozást a képzés minden szintjén kiemelt feladatként végzik. A program része a kutatás-fejlesztési infrastruktúra, a kiemelt kutatási területek és az intézményi kapcsolatrendszer fejlesztése. A miniszter kitért arra is, hogy a kutató-elitegyetemek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség uniós pályázatán három-három milliárd forintot nyertek el.

mti

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.