Az ELTE vezetése nem akarta, mégis már több száz aláírónál tart az oktatók petíciója az SZFE mellett
A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) támogató dokumentumot már több mint négyszázan írták alá.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) támogató dokumentumot már több mint négyszázan írták alá.
Eduline
Kedd délelőtt az Európai Parlament meghallgatást tartott a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakításáról. Az eszmecserén részt vett Vidnyánszky Attila, a kuratórium új elnöke, György László, Upor László volt megbízott rektor és Milovits Hanna, az intézmény egyik hallgatója.
Eduline
Folytatják a sztrájkot a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatói és másodfokra viszik az ügyüket.
Eduline
De nem a rektor volt az egyetlen. Annyian plagizáltak a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrségi Akadémián, hogy a minisztérium úgy döntött, visszavonja az intézmény akkreditációját.
Eduline
Egy friss kutatás szerint nagyban befolyásolná a hallgatókat abban, hogy az orvosi pályán maradnak-e, ha bevezetnék az új jogállásról szóló törvényben foglaltakat.
Eduline
A dátum módosításáról körlevélben értesítették a hallgatókat és az oktatókat.
Eduline
Az után is, hogy a Fővárosi Törvényszék a héten jogellenesnek nyilvánította a munkabeszüntetésüket, sőt fellebbeznek a döntés ellen.
Eduline
Utánajártunk, hogy mely mesterszakok szerepeltek a tíz legkedveltebb között a keresztféléves felvételin és összehasonlítottuk a szeptemberben induló népszerű képzésekkel is.
Eduline
Tegnap délután a Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezésében megemlékezési körmenet indult az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére. Az egyetemen immár 54. napja tart a blokád.
Eduline
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Mindannyiunk szabadsága – Megemlékezés '56-ról címmel tüntetést szerveztek a mai napra. A tömeg a Műegyetem előtt gyülekezett.
Eduline
A nyílt levélre az SZFE hallgatói is reagáltak, kiemelték, hogy a határozatról a sajtóból értesültek.
Eduline
A mai nappal elkezdődött a 2020/2021-es tanév első hosszabb pihenője, az őszi szünet. Mutatjuk, mettől meddig van időtök a feltöltődésre, illetve azt is, mennyiben tér el az egyetemisták szünideje az általános- és középsuliktól - már ahol egyáltalán tartanak őszi szünetet.
Eduline
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak közleménye szerint más egyetemek alulról szerveződő hallgatói után most a szakszervezetek is beállnak a demonstrációjuk mögé.
Eduline
Még május végén számoltunk be róla, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltásra készül. Azóta pedig szinte naponta írunk a történésekről. Folyamatosak az átalakítás és az új vezetőség elleni tiltakozások, egyre több épület kerül blokád alá és folyamatosan bővül a támogatók listája is. Most összeszedtük, hogy mi is történt pontosan eddig a Színművészetin.
Eduline
Minden információ eltűnt az oldalról.
Eduline
A rendelkezés a Magyar Közlönyben is megjelent, az egyetem számolhat a pénzzel.
Eduline
Az eddigi szabályokkal ellentétben, idén a koronavírus-járvány miatt a veszélyhelyzet végét követően még 180 napig elfogadják a korábbi hitelesítést.
Eduline/MTI
Nem adták át a dolgozók a kulcsokat a tévéstúdióhoz és a mozgásteremhez.
Eduline
A gazdaságtudományi képzések nagyon népszerűek a legtöbb egyetemen, most megnéztük, hogy mire számíthatnak, akik a Corvinuson végeznek?
Eduline
Hétfőn az SZFE diákjai az Innovációs és Technológiai Minisztérium előtt tüntettek. Az ITM reagált, szerintük a modellváltás célja a kormánytól való függetlenedés. Mindeközben a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora kollégiumi helyeket ajánlott az SZFE-s diákoknak.
Eduline