Szarka Gábor: meglepő, hogy az SZFE-sek "évtizedes pusztulatot" védtek

Sajtóbejárást tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új, naphegyi campusán.

  • Eduline/MTI

"A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat" - közölte Szarka Gábor kancellár az SZFE új, naphegyi campusának csütörtöki sajtóbejárásán.

Az egyetem kancellárja emlékeztetett arra, hogy a korábban a Duna TV székházaként szolgáló, frissen felújított épület az SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének otthona lesz.

Szarka Gábor azt is elmondta, az oktatás újraindítása elsősorban a járványhelyzet alakulásától függ. Februárban a magyar egyetemeken még távoktatás zajlik, a filmes és a színész hallgatók azonban jórészt gyakorlati képzésen vesznek részt. Az SZFE vezetése ezért abban bízik, hogy február második felétől külön engedéllyel bizonyos részterületeken újraindulhat a gyakorlati oktatás. Mint hangsúlyozta, a helyszínek ehhez adottak: az elmúlt hónapokban az SZFE minden régi és új campusa átesett kisebb vagy nagyobb felújításon.

Ahogy azt korábban már mi is megírtuk, a színész- és az elméleti képzés helyszíne továbbra is a Szentkirályi utca és az Uránia Nemzeti Filmszínház lesz, a Duna TV volt székházában pedig a filmes képzés zajlik majd. "Nagyon büszkék vagyunk, hogy a blokád után az elmúlt két hónapban elvégeztünk egy két-hároméves programot" - fogalmazott a kancellár.

Szarka Gábor szerint meglepő volt, hogy a hallgatók a Vas utcában egy olyan létesítményt védtek, ahol "évtizedes pusztulatot" lehetett találni, ilyen körülmények közé ugyanis senkit nem lehetett visszaengedni. A kancellár felidézte, hogy borzasztó állapotokat találtak az SZFE kollégiumában is, ezért a kollégisták elhelyezését új helyszínen valósítják meg, ahol az eddigi 50 helyett 70 főnek tudnak szállást biztosítani. Az új kollégiumban jelenleg "az utolsó simításokat" végzik, ezt követően jelentik be a helyszínt.

Arra a kérdésre, hogy nem tartanak-e a hallgatói tiltakozások folytatásától, a kancellár azt válaszolta: ha valaki látja az új helyszíneket és tudja azt, hogy nem változik az osztályfőnökök személye, akkor reményei szerint nem lesz mi ellen tiltakozni.

Bebizonyítottuk, hogy évtizedes lemaradást be tudunk hozni két hónap alatt, bebizonyítva ezzel a modellváltás sikerét is - fogalmazott.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.