Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bizonytalanságban telnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanulóinak a napja, ugyanis nem tudják, tényleg visszakapják-e az őszi jegyeiket. Sokaknak néhány napon belül kezdődne az utolsó féléve, de hogy lehetséges lesz-e diplomázniuk, az még szintén kérdéses.
Mindannyian komoly áldozatot fogunk hozni, bármi is történik. Mert hasonló mértékű önfeladás még több évig egy olyan egyetemen maradni, amilyenné az SZFE várhatóan alakul, mint lemondani a képzésünkről.
Így foglalta össze a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjainak helyzetét Szurdi Panni másodéves forgatókönyvíró-hallgató a HVG cikkében, reagálva az elmúlt napok történéseire. Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a hvg.hu-hoz eljuttatott levelek és Neptun-üzenetek szerint elkezdték törölni a hallgatók korábban érvényesen megszerzett érdemjegyeit és gyakorlati eredményeit. Továbbá a napokban az is kiderült, kik fognak osztályt indítani a következő tanévben. Talán nem meglepő, de a listán többek között Vidnyánszky Attila neve is szerepel.
Antal Bálint, ötödéves rendezőhallgató szerint "érezhető a kicsinyes bosszúvágy az egyetem blokádjáért", és egyfajta megregulázási szándékot tapasztal a hatalmi pozíciókban lévőktől. Szurdi Panna viszont úgy gondolja, ha ősszel nem tiltakoznak, akkor is minden ugyanígy történt volna, "csak rejtve, fű alatt". Egyedül a kreditekkel való bűvészkedésre nem találtak más motivációt, csak a büntetést.
A Neptun a digitális leckekönyvünk, így ez az intézkedés olyan, mintha az új vezetőség kitépkedné a lapokat az indexünkből, és hozzátenné: ne aggódj, majd a tavasszal visszaragasztjuk
- mondta a lapnak Antal Bálint, aki úgy gondolja, azok után, hogy a vezetőség bizonygatta, nem lesznek elbocsátások, majd többeket kirúgtak, már semmiben sem bízhatnak.
A jelen helyzetben viszont nem csak az őszi jegyeikért aggódhatnak a diákok: nem tudhatják biztosan, mi lesz a diplomájukkal, milyen feltételek mellett tudják sikeresen lezárni a képzést. De vannak olyanok is, akik már abban sem biztosak, hogy akarnak-e még ezen az egyetemen oklevelet szerezni, amit ugyan SZFE-nek hívnak, de aligha tartja már bárki ugyanannak, mint amire néhány éve felvételt nyertek.
A hallgatók véleményéről és érzéseiről készült teljes cikket -, amelyben Csernai Mihály lemondott HÖK-elnök is megszólal, - a HVG e heti számában, illetve a hvg360-on találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).