Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Többeknek nem csak az őszi féléves eredményei tűntek el, a korábbi jegyeikből és gyakorlati eredményeikből is töröltek.
A hvg.hu-hoz eljuttatott levelek és Neptun-üzenetek szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) elkezdték törölni a hallgatók korábban érvényesen megszerzett érdemjegyeit és gyakorlati eredményeit a Neptunból. Ez összhangban áll azzal a tervvel, amelyről korábban már mi is beszámoltunk: úgy lenne érvényes a hallgatók az őszi féléve, hogy a diákok kreditjeit erre az időszakra lenulláznák, és átvinnék őket a tavaszi félévre. A már több hallgatónak kiküldött levelek alapján a Szarka Gábor kancellár által újonnan kinevezett oktatástámogatási igazgató kezdeményezte a törlést.
Természetesen az eredmények pótlása megtörténik, vagyis ismételt beírásra kerülnek a 2021. február 01. – február 19-e közé eső időszakban - olvasható a levélben.
A lapnak nyilatkozó egyik hallgató emellett beszámolt arról is, hogy az osztályának olyan vizsgaeredményeit is törölték, amelyek nem is a mostani, az újonnan kinevezett vezetőség által vitatott őszi félévben történtek, hanem az annál korábbi, múlt tavasziban, csak a járvány miatt később tudták lezárni az adott tárgyat. A törlés ugyanakkor erre nem volt tekintettel, csak a dátumokra.
A hallgatók a példátlan jogsértéssel szemben jogorvoslattal élnek.
Mindeközben az SZFE-s diákok és oktatók elkezdtek dolgozni azon, hogy létrehozzák a Freeszfe Egyesület elnevezésű autonóm alkotóműhelyt. Céljuk demokratikus keretek közé átmenteni a 155 éves szellemiséget. Az egyesület részben az általuk el nem ismert kuratórium vezette intézmény kötelékeit elhagyó - a közelmúltban és a közeljövőben várhatóan elbocsátott és ott felmondani kényszerülő - oktatók és hallgatóik közös munkájának zavartalan folytatása érdekében jön létre, terveik szerint azonban egy autonóm alkotóközösség kibontakozásának is teret ad majd a kezdeményezés - írták a közleményükben.
Az SZFE-üggyel kapcsolatos, folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.