SZFE: Kiderült, kik indítanak osztályt jövőre az egyetemen

Nincsenek nagy meglepetések a listán: Vidnyánszky Attila is osztályt kap.

  • Eduline/MTI

Közleményben jelentette be a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése, hogy felkérte a 2021/22-es tanévben induló osztályok vezetőit.

A színházrendező osztályt Vidnyánszky Attila fogja vezetni, a Jászai Mari- és Kossuth-díjas rendező 2013 óta a Nemzeti Színház igazgatója, a magyar színházi élet egyik legjelentősebb alkotója

– írják, hozzátéve, hogy osztályfőnöki teendőiben Pataki András, Jászai Mari- és Radnóti-díjas rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója segíti majd.

A prózai színész osztály vezetője Szarvas József, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja lesz. Segítője pedig Rátóti Zoltán, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, korábban a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója, jelenleg a Nemzeti Színház színművésze. A közleményből az is kiderül, hogy a prózai színész osztály gyakorlóhelye, mentorintézménye a Nemzeti Színház lesz.

A színész hallgatók oktatásában Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színész is részt vesz majd. A bábszínész osztály vezetője Lénárt András lesz, aki jelenleg is az SZFE óraadó tanára, illetve az osztályban tanítani fog többek között Szász Zsolt és Fabók Mancsi is. A zenés színész osztály osztályfőnöke - a szexbotrány eltussolásával vádolt - Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója lesz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Érettségi 2026: egy kisebb vagyonba is kerülhet a felkészülés, ha valaki magántanárhoz jár

Egy érettségire felkészítő matekóra ára magántanárnál 4–8 ezer forint között mozog, de annak, aki emelt bioszra készül, még inkább a zsebébe kell nyúlnia, hiszen egy 90 perces alkalomért akár 13 ezer forintot is elkérhetnek. Megkérdeztünk érettségi előtt álló diákokat, hogyan készülnek az iskolán kívül a májusi vizsgákra.