A világ legfurcsább tanfolyamai: sírásótól a rúdtáncosig

Fehérneműeladó-tanfolyam szaúdi nőknek, rúdtánctanfolyam a világ egyik legjobb egyetemén, sírásóképzés egy neves brit továbbképző intézményben – összegyűjtöttük az elmúlt évek legfurcsább képzéseit.

  • Eduline

Cambridge egyik legrégebbi és legnevesebb diákszövetsége idén áprilisban jelentette be, hogy rúdtánctanfolyamot indít a hallgatóknak – az órákat ráadásul egy olyan egyetemi épületben tartják, amelyet leggyakrabban a campuson vendégeskedő politikusok használnak.

lookkool.blog.com

A Cambridge Union Socitey már a világ számos vezetőjét látta vendégül az alapítása óta eltelt 200 évben, de más tevékenységeket is kínál a diákok számára. A diákkör tagjai előtt olyan személyiségek mondtak már beszédet, mint Winston Churchill miniszterelnök, Theodore Roosevelt amerikai elnök vagy Dzsavaharlal Nehru, India első kormányfője.

A CUS szóvivője a meglepett reakciókra válaszolva elmondta, semmi kivetnivalót nem találnak ebben a táncban. "Úgy gondoljuk, hogy az olyanfajta tanfolyamok, mint ez is, segítenek a nők önértékelésének javításában, ugyanakkor nagyszerű lehetőséget biztosítanak a testmozgásra és a barátnőkkel való együttlétre" - mondta.

Hiánypótló sírásótanfolyam

Egész Nagy-Britannia meglepődött, amikor 2009 telén az East Durham College – amely a legváltozatosabb szakmai képzéseket kínálja középiskolásoknak és felnőtteknek – sírásótanfolyamot hirdetett. A négynapos kurzust azért indították el, mert a hivatásos sírásók közül sokan mentek nyugdíjba vagy választottak másik szakmát, ezért szükség volt az utánpótlásra.

David Miller, az East Durham College szakoktatója hangsúlyozta: a sírásás korántsem csak abból áll, hogy az ember kiás egy gödröt. A jó sírásótól elvárják, hogy úgy ismerje temetőjét, mint a saját tenyerét. Emellett akár már egy héttel a temetés előtt el kell kezdenie a felkészülést az eseményre, és munkája az elhunyt elföldelése után sem ér véget, hiszen hat hétig is eltarthat, mire a sírba visszatöltött föld megülepszik - sorolta a szakma titkait az oktató.

Fehérneműeladó-tanfolyam Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábiában egészen 2009-ig kizárólag férfiak dolgozhattak a fehérnemű-szaküzletekben – egy kisebb női csoport azonban tiltakozni kezdett az ellen, hogy férfiak előtt kell felfedniük méreteiket, ha alsóneműt szeretnének vásárolni. Küzdelmük sikerre vezetett, 2009 őszén végzett az első osztály, amelynek tagjai egy tíznapos, negyvenórás tanfolyamon sajátíthatták el a szakma csínját-bínját, megbecsülni például azt, hogy milyen méretre van szüksége a vevőnek.

eduline

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.