Nemzetközi pénzügyi diplomák Magyarországon

A hazai piacon is egyre nagyobb az igény a magasan kvalifikált pénzügyi szakemberek iránt, ezért számos intézmény nyújt ehhez a szakterülethez kapcsolódó képzéseket és diplomákat. Az egyre több Magyarországon elérhető képesítés között azonban nem könnyű eligazodni, pedig mindenképpen érdemes előzetesen tájékozódni arról, hogy az egyes diplomák milyen sajátosságokkal rendelkeznek, és segítségükkel milyen szakterületen lehet elhelyezkedni.

  • Eduline

Befektetéselemzői területen két nemzetközi szinten elismert diplomaprogram alakult ki, az egyik az Association of Certified International Investment Analysts (ACIIA) által jegyzett nemzetközi Befektetés-elemzői Diploma, a CIIA (Certified International Investment Analyst), a másik pedig a CFA Institute által kidolgozott CFA, azaz Okleveles Befektetési Szakértő (Chartered Financial Analyst) diploma. Mindkét képzés nemzetközileg akkreditált, így számos országban elismert és használható - mondta el nekünk Kalfmann Petra, a Bankárképző igazgatója. 

A

CFA-képzés

az Egyesült Államokból indult az 1960-as években, majd az angolszász területek után a világ többi részén is elterjedt, így egyes európai és ázsiai pénzügyi központokban is ezt a diplomát tartják irányadónak. A CFA-t elsősorban az angolszász piacokra fejlesztették ki, emiatt ezen országok pénzügyi piacainak gyakorlata, jogi háttere és etikai normái alapján alakították ki a képzési programot. A CFA Institute tagszervezetei 57 országban vannak jelen, és jelenleg több mint 101.000 tagot számlálnak világszerte, akik közül több mint 89 ezren rendelkeznek a CFA diplomával.

A Bankárképző vezetője hangsúlyozta, hogy a képesítés megszerzéséhez egyetemi diplomán és minimum 4 éves szakmai tapasztalaton kívül három írásbeli vizsgát szükséges teljesíteni, melyek évente egy vagy két alkalommal kerülnek megszervezésre, angol nyelven. A jelöltek a vizsgára történő jelentkezést követően megkapják az aktuális tematikát, és ez alapján többnyire önállóan készülnek fel. Számos képző intézmény szervez CFA-vizsga felkészítő tanfolyamokat, így abban az esetben, ha a jelölt inkább oktató segítségével szeretné elsajátítani a kijelölt ismeretanyagot, erre is kínálkozik lehetőség.

A gyakran „európai CFA”-ként is emlegetett CIIA diploma az Európai Befektetéselemzők Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége (European Federation for Financial Analysts’ Societies - EFFAS) és az ACIIA által összehangolt oktatási és vizsgatematikán alapul. Az EFFAS-diplomák nemzetközi standardok alapján épülnek fel, de annak érdekében, hogy a helyi sajátosságok is megjelenjenek a tananyagban, az egyes tagszervezetek saját országukban is külön-külön akkreditálják a képzést. 

Itthon az EFFAS-diploma megszerzését követően nyílik lehetőség a CIIA vizsgán való részvételre, melynek sikeres teljesítése, valamint minimum 3 éves szakmai gyakorlat esetén, a jelölt az ACIIA nemzetközi szervezet által kiadott képesítést kapja meg.

Az EFFAS és annak ázsiai megfelelője által alapított, fennállásának idén 10. évfordulóját ünneplő ACIIA nemzetközi szervezet 31 országban rendelkezik nemzeti tagszervezetekkel, több mint 60.000 tagot számlál világszerte, és az általa létrehozott CIIA diploma Európában, Ázsiában, Dél-Amerikában és Afrikában is az egyik legelismertebb nemzetközi elemzői diplomának számít, sőt az egyik fő angolszász piacon, az Egyesült Királyságban ma már egyenértékűnek tekintik ezt a diplomát is a CFA képesítéssel.

CIIA diplomával jelenleg kb. 5.000-en rendelkeznek, azonban a közeljövőben a CIIA végzettek számának dinamikus növekedése várható, elsősorban az ázsiai piacok egyre növekvő érdeklődésének köszönhetően.

Az EFFAS és a CIIA képzés alapvetően tantermi oktatásra épül, de természetesen lehetőség van az önálló felkészülésre is. A CIIA vizsga teljesítésére az angolon kívül további 10 nyelven is lehetőség van.

A CFA vagy a CIIA diplomák megléte Magyarországon jelenleg inkább előnyt jelent bizonyos pozícióknál, nem pedig követelmény, de minden bizonnyal megkönnyíti az elhelyezkedést befektetési alapkezelőknél, vagyonkezelőknél, biztosítóknál, brókercégeknél, pénzügyi tanácsadó cégeknél, valamint banki treasury illetve kockázatkezelési területen.

Azoknak, akik inkább számviteli területen kívánnak elhelyezkedni, az

ACCA (Association of Chartered Certified Accountants)

nemzetközi számviteli és pénzügyi szakmai képesítés lehet a megfelelő választás. Az ACCA a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, mely mintegy 160 országban 300.000 főt meghaladó tagsággal rendelkezik. A több mint 100 éve működő szervezet közép-európai tagsága és jelentősége az utóbbi években komoly fejlődésnek indult, és képviselői fontos pozíciókat töltenek be az üzleti életben.

Az ACCA képesítés elsősorban a pénzügy és számvitel iránt érdeklődő szakembereknek ajánlott, akik alapos, minden területre kiterjedő szakmai tudást kívánnak szerezni angol nyelven. Az ACCA olyan nemzetközileg elismert képesítést nyújt, melynek segítségével a jelöltek világszerte elhelyezkedhetnek könyvvizsgálóként, szakértőként, vagy a pénzügyi vezetés területén, illetve bizonyos pozíciók betöltéséhez elengedhetetlen az ACCA vizsga megléte.

eduline

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.