2019-ben érettségiztek? Ezek az online felkészítők sokat segíthetnek

Ha átfogóbban szeretnétek készülni a közelgő érettségire vagy éppen tudjátok, hogy mi az a témakör, ami nehezebben megy, a következő online kurzusokkal biztosra mehettek.

  • Eduline

Túry Gergely

Ha a töri lenne a felvételi tárgyatok

A 20. századi történelemből remekül felkészülhettek ezzel az online kurzussal. Egy próbaérettségivel pedig még tesztelhetitek is magatokat.

Ha sikeresen szeretnétek túlélni a matekot

Akinek nem más, csak a túlélés, vagyis a kettes a cél, ezzel a kurzussal biztosra mehet. Ha ennél azért nagyobb lenne a mérce, és megcéloznátok esetleg egy hármast vagy egy négyest, akkor ezek az online videók jól jöhetnek. Aki pedig penge matekból, de szüksége lenne egy kis gyakorlásra, ide beiratkozhat.

Ha a biológia lenne a választott tárgyatok

Akár közép akár emelt biológiaérettségire készülőknek ajánljuk ezt az online kurzust, amelyben kísérleteket nézhettek és tanulmányozhattok különböző oktatóvideókban.

Itt a teljes lista: ezekből a tantárgyakból tehettek emelt szintű érettségit 2019-ben

Bár jelentkezni csak februárban lehet majd az érettségire, nem árt tudni, hogy milyen tantárgyakból tehettek emelt szintű vizsgát 2019-ben. Az emelt szinten is választható tantárgyak teljes listáját az Oktatási Hivatal oldalán találjátok meg - a nehezebb, a felvételin több pontot érő vizsgára csak ezekből a tárgyakból jelentkezhettek.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.