Ezek voltak a középszintű történelemérettségi esszétémái az elmúlt négy évben
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
Bár a központi felvételi vizsga sokatok számára már lezajlott, sőt, többen már az eredményeiteket is tudjátok, még mindig nem dőlhettek hátra, hiszen bőven lesznek teendőitek a következő hónapokban is. Mutatjuk, milyen dátumokat és fontos tudnivalókat tartsatok észben.
Túl vannak a központi felvételi vizsgán a nyolc- vagy hatosztályos középiskolába készülő negyedikesek és hatodikosok, és a kilencedik osztályba készülő nyolcadikosok. Sőt, már előzetes eredmények is vannak arról, hogy hogy sikerültek a 45 perces magyar és 45 perces matematika tesztek, az iskolák többsége pedig már kijelölte azt a napot, amikor megtekinthetitek a kijavított központi felvételiteket. Ezt személyesen tehetitek meg az iskola egy képviselőjének jelenlétében, a kijelölt munkanapon reggel 8 és délután 16 óra között.
A dolgozatokat a korábbi évekhez hasonlóan lefotózhatjátok, lefénymásolhatjátok, és ha úgy látjátok, hogy eltér a hivatalos javítási-értékelési útmutatótól, akkor észrevételt tehettek, amit a megtekintést követő első munkanap végéig – 16 óráig – írásban adhattok le a vizsgát szervező iskolában vagy online ügyfélkapus azonosítás után a Közfelvír rendszerén keresztül.
Ha pedig a megtekintésre nem tudtok személyesen ti elmenni, a szüleitek is megnézhetik a kijavított dolgozataitokat helyettetek, amennyiben magukkal viszik egy fényképes igazolványotokat vagy a születési anyakönyvi kivonatotokat.
Hátradőlni azonban ezt követően sem lehet.
Azok a diákok, akik valamilyen alapos indok - például betegség - miatt lemaradtak a január 20-ai vizsganapról, január 30-án délután 14 órától írhatják meg a felvételijüket.
Január 20-án egyébként az ország több pontjából is kaptunk olyan szülői visszajelzéseket, amik szerint hiába jelentkeztek a felvételi vizsgára, valamilyen emberi mulasztás - elveszett jelentkezési papír - miatt a gyerekeik nem írhatták meg a felvételi vizsgájukat.
Megkeresésünkre az Oktatási Hivatal ezzel kapcsolatban azt írta:
"Nincs arra vonatkozóan előírás, hogy az emberi mulasztásból fakadó esetekben a vizsgaszervező intézmény hogyan járjon el. Az Oktatási Hivatal nem is adhat erre vonatkozóan követendő eljárásrendet, mindössze javasolhatja, hogy az intézményvezető a helyi viszonyok és a meglévő feltételek mérlegelését követően, lehetőség szerint engedélyezze a pótló vizsga megírását".
Hozzátették, hogy a pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatják meg, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. A kérelem mérlegelése, a benyújtott igazolások elfogadása a vizsgát szervező intézmény igazgatójának jogköre.
"A kérdésre vonatkozóan a jogszabály nem határoz meg konkrét eseteket, lehetséges minden olyan indok elfogadása, amely a vizsgázónak fel nem róható. A vizsgázónak fel nem róható ok minden olyan, a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos vagy gondatlan magatartására. A jelentkezés fogadásához a Hivatal engedélye nem szükséges, annak elfogadásáról kizárólag a középiskola igazgatója dönt"
- írják.
Mi jön a központi felvételi után?
Bőven akadnak teendőitek a központi felvételi vizsga megírása után is, hiszen az eredményekről 2024. február 9-én értesítenek titeket az Oktatási Hivatal által meghatározott módon, ezzel együtt pedig az Arany János Tehetséggondozó Programra és az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezők is megkapják a pályázatuk eredményét.
A diákok tanulói jelentkezési lapjait az általános iskolák február 21-ig továbbítják a kiválasztott középiskoláknak. Eddig a napig kell összeállítanotok tehát azoknak az iskoláknak a listáját, ahová szeretnétek bekerülni, az első helyen értelemszerűen azzal az intézménnyel, amit a legjobban szeretnétek.
Ha ez egy olyan középiskola, ami a központi írásbeli felvételi mellett szóbeli felvételi vizsgát is szervez, azokat március 4-20. között kell megtartaniuk. Azt, hogy az általatok megjelölt iskolákban kérnek-e ilyet, az intézmények felvételi tájékoztatóiban nézhetitek meg. A szóbeli vizsga egyébként a felvételi összpontszámotok legfeljebb 25 százalékát adhatja.
Ha valami miatt meggondolnátok magatokat és változtatnátok a megjelölt iskolák sorrendjén, ezt április 8-10. között tehetitek meg.
Mikor tudom meg, hogy hova vettek fel?
A sikeres felvételről vagy elutasításról szóló határozatokat a kiválasztott középiskoláktól 2024. május 2-án kapjátok meg.
Amennyiben egyik megjelölt intézménybe se kerültetek be, május 6-án indul a pótfelvételi eljárás, amelynek keretében azokba a középiskolákba lehet jelentkezni, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel. Erről bővebben ide kattintva olvashattok.
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es középiskolai felvételiről |
|
Mikor lesznek a beiratkozások?
A beiratkozások a középfokú iskolákba idén június 26-28 között lesznek.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú fiú ellen, aki több tucat iskolának küldött robbantással fenyegető e-maileket.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.