Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az eddig közzétett központi írásbeli eredmények alapján minden korosztályban rosszabbul teljesítettek magyarból a felvételizők, mint tavaly. Ennek ellenére a megkérdezett nyolcadikos diákok a matematikát érezték a nehezebbnek.
Január 20-án több mint 72 ezer negyedikes, hatodikos és nyolcadikos diák írt központi felvételit magyarból és matematikából. Bár a vizsga megtekintése a legtöbb intézményben pénteken lesz, van, ahol már közzétették az átlageredményeket.
Megnéztük a sulinavigator.hu oldalán, hogy az intézmények eddig feltöltött eredményei alapján hogyan sikerültek a 2024-es központi írásbelik.
Fontos kiemelni, hogy a kimutatásban szereplő, privát gyűjtésből származó, nem reprezentatív adatok csupán előzetes tájékozódásra szolgálnak. Illetve az iskolák által közzétett információk alapján kalkulált diagramok nem tartalmazzák valamennyi írásbeli vizsgát szervező helyszín átlagpontszám-adatait.
Írásbeli pontszámok a 8. évfolyamon 2024-ben
A nyolcadikos diákok matematikából átlagosan hasonló, vagy kicsivel jobb eredményeket értek el, mint a tavalyi felvételizők. 9909 fő eredményei alapján 2023-ban az átlageredmény 22,45 pont volt. Idén a nyolcadikosok átlagpontszáma 23,72 lett matekból.
Bár a diákok könnyebbnek érezték a magyart, mégis nehezebbnek bizonyult a matematikánál. Azoknál az iskoláknál, ahol a tavalyi pontszámok is szerepelnek, idén mindenhol rosszabb eredmények születtek:
átlagosan 3,63 ponttal szereztek kevesebbet a nyolcadikosok a 2024-es magyar felvételin, mint 2023-ban.
A cikkünk írásáig beérkezett adatok szerint 3423 fő eredményei alapján a magyar írásbeli átlagpontszáma 30,34 volt, ehhez képest tavaly a felvételizők 33,97 pontot értek el.
Az összesített átlagpontszám (3419 fővel) 54,07 lett, ami az előző évi mérésen (9974 fővel) 56,49 pont volt. Az eddigiek alapján a legjobb eredményt a biatorbágyi Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola érte el 71,37 átlagponttal.
Az írásbeli vizsga után mi is megkérdeztük pár felvételiző véleményét a feladatokkal kapcsolatban. Volt, aki a matekot "egy kellemes matematikaversenyhez" hasonlította.
Írásbeli pontszámok a 6. évfolyamon 2024-ben
A 8. évfolyamhoz hasonlóan, arányában a hatodikosok is jobban teljesítettek matematikából, mint magyarból. A matematika átlagpontszáma 28,90 pont lett, amelyhez 1347 diák eredményét vették számításba. A hatodikosok ezzel enyhén rosszabbul teljesítettek az előző évi vizsgaeredményekhez képest, ahol átlagban 30,36 pontot (3800 fő) értek el.
A 6. évfolyam magyar pontátlaga 31,09 (1347 fő), ez jóval alacsonyabb a tavalyi 36 pontnál, amit 3800 diák átlagából számoltak ki.
Egységesítve a magyar és a matek eredményeit (1347 fő), idén 59,99 pontot írtak átlagosan a tanulók. Több mint 6 ponttal kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. A legjobb összesített eredményt a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium érte le 67,69 ponttal, ahol 106 diák írt felvételit. Ott tavaly ugyanekkora létszámmal 72,7 pontot szereztek a felvételizők.
Az általunk megkérdezett hatodikosok szerint is nehéz volt a magyar írásbeli, mivel "neccesen" fértek bele az időbe. Az egyik diák azt is mondta, hogy a két szövegértés közül az egyiket már nem volt ideje befejezni.
Írásbeli pontszámok a 4. évfolyamon 2024-ben
A felvételizők közül a 8 évfolyamos gimnáziumokba jelentkező diákok eredményei lettek a legjobbak. Bár itt egyelőre jóval kevesebb – összesen 4 iskola – eredményeit láthatjuk, a statisztikák szerint kimagaslóan jó pontokat értek el matematikából a tanulók. Míg 2023-ban (1659 fő) 30,62 volt az átlag, addig idén a negyedikesek (365 fő) 37,98 pontot értek el. Ezzel 7,36 ponttal jobbat írtak a tavalyi felvételizők eredményéhez képest.
A magyar azonban itt is nehezebbnek bizonyult, 5,39 ponttal alacsonyabb lett az átlag az előző évi eredményekhez képest. Összesen 31,16 átlagpontot szereztek a diákok.
Az összesített pontszámításban is jól látható a magas teljesítmény matematikából. 69,14 pont lett az összesített átlag, amit 365 fő dolgozatából számoltak ki. Ez már most magasabb a 2023-as átlagnál, ahol összesen 1846 diák eredménye alapján kaptak 67,37 átlagpontot.
A Magyartanárok Egyesületének képviselője lapunknak mondta el a véleményét a 4. és 6. osztályos tanulók központi felvételi vizsgájával kapcsolatban.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.