Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az Eduline arra kérte a nem hivatalos megoldásokat készítő szaktanárt, gyűjtse össze, milyen elemeket, szempontokat volt érdemes érinteni a műelemzésben.
Már elérhető a magyarérettségi hivatalos megoldása, az Oktatási Hivatal által közzétett középszintű javítási útmutatót itt, az emelt szintű megoldásokat pedig ide kattintva nézhetitek meg.
Megvan a magyarérettségi nem hivatalos megoldása, itt találjátok a szövegértési tesztet
Van bármi értelme a memoritereknek? Így kellett megoldani az érvelési feladatot a magyarérettségin
Hogyan kellett megoldani a magyarérettségin a gyakorlati szövegalkotást? Mutatjuk
Az összehasonlító elemzést választottátok? Már megnézhetitek a megoldási javaslatot.
Olvassa el és értelmezze Szabó Magda novelláját, mely az író Mézescsók Cerberusnak című kötetében jelent meg! Elemezze, hogy a narrátor milyen elbeszéléstechnikai eszközökkel mutatja be az emlékezés folyamatát, illetve ismertesse ennek a megismerési folyamatnak a tapasztalatait! A kötet címének figyelembevételével értelmezze a novella elbeszélőjének és az általa elbeszélt történetnek a kapcsolatát!
-a novella emlékidéző szöveg, amely írója múltbeli emlékeket idéz fel és értelmez saját élettapasztalatai alapján
- a kötet címe mutatja, hogy a novellában elbeszélt emlék megelevenedő halottról szól, ahol az elbeszélő nem távolságtartással néz szembe az ismeretlennel, ami életünk végén vár, hanem győzedelmeskedik a halál felett, kijátssza annak félelmetességét
-a novella egy tettel indít, majd tettet magyarázatát ismerjük, mélyebb képzettársítással és kifejtéssel, tehát az emlékezés folyamatának valódi megindítójaként valamilyen hétköznapi esemény figyelhető meg, amelyet a szerző tudatos munkával ért meg később („ később, sokkal később…”)
-az emlékezést folyamatként ábrázolja, amelyben lépésről lépésre lehet haladni, amelyben van egy katalizátor (a telefonhívás az emlék „feltöréséről”) és egy külső szem (a férj), aki segít egy új szemszöget biztosítani a megértésben. Szabó Magda novellája az emlékezést egy szubjektív és nehezen megérthető folyamatként ábrázolja, amely változik az emlékezővel, de egyben köti is magát az emlékezőhöz. Ezért fontos szereplő az emlékező Szabó Magdán kívül a férj, aki képes az emléket az emlékező szemszögének rabságából kibontani, és megmutatni egy új oldalát, miszerint Ida intézménnyé válása nem egy általa szeretett és választott szerep volt, pusztán Szabó Magda és az család számára, Ida valódi személyiségét és érzéseit csak most, megelevenedvekezdi el érteni a szintén élete végén járó írónő (2002-s a kötet, az írónő 2007-ben halt meg)
-a szöveg bemutatja, hogy az emlékezés egy átírás is, amelyben az emlékező megérti a múltban történeteket, lehetőséget kap (igaz, már későn) az értelmezésre, a másik emberhez való közelebb jutáshoz, olyan összefüggések megértéséhez, amelyek az adott időben nem voltak lehetségesek.
-Szabó Magda szövege jól mutatja, hogy az ember egész életében vágyik a megértésre és kutatja a múltbeli események okait, mélyebb jelentését, viszont példát is állít arra, hogy a múlt megváltoztathatatlan, hatása maximum az emlékező érzelmeire van.(„Hagyd Idát pihenni végre. Megérdemelte. Ő most már elment. EL.)
-a szöveg elbeszéléstechnikailag két részre osztható, ez a szövegen is látszik: a szöveg első fele, tömörebb, elbeszélő jellegű szöveg, amely az emléket és emlékező viszonyát írja le, majd egy párbeszédre épülő szövegegységben mutatja be a megértés folyamatát (SZM és férje dialógusából)
Az első infókat a szövegértés feladatrészről itt, a rövid szövegalkotási feladatról pedig itt olvashatjátok. Az Eduline szaktanárt is megkérdezett a feladatokról, véleményét a szövegértésről ide kattintva , a rövid szövegalkotásról pedig itt éritek el.
A műelemzés feladatrészről az első infókat itt, a szaktanári véleményt pedig ide kattintva olvashatjátok.

| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.