Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Black Fridayról és a tündérmesékről is kaptak szövegeket a diákok a középszintű angolérettségi második, nyelvhelyességi részében.
A középszintű angolérettségi hivatalos megoldását itt, az emelt szintű írásbeli megoldását pedig itt nézhetitek meg.
Angolérettségi: az összes feladatlap és megoldás egy helyen
A középszintű angolérettségi második, nyelvhelyességi részében három olyan részfeladat is van, amelynél két megoldás is lehetséges – mondta az Eduline-nak Östör Zsuzsa, az Euroexam Vizsgaközpont vezető vizsgáztató- és tanárképzője.
A második feladat témáját a szakember nem tartja szerencsésnek, tréfát, pláne vezetést és alkoholfogyasztást érintő szöveget nem szokás tesztben szerepeltetni.
A középszintű angolérettségi második része a nyelvhelyességi feladatsor, amelynek megoldására 30 percet kapnak a vizsgázók, megoldásaikkal maximum 18 pontot szerezhetnek.
„A vizsga azt méri, hogy képes-e a vizsgázó gyakran használt nyelvtani szerkezetek és lexikai egységek felismerésére, kiegészítésére és létrehozására szövegszinten” – olvasható az Oktatási Hivatal tájékoztatójában.
A vizsgarészben többféle feladattípus fordulhat elő: például hiányos mondatok vagy szövegek kiegészítése feleletválasztással, a szövegből kivett mondatrészlet helyének azonosítása szövegkohéziós eszközök segítségével, hiányos szöveg kiegészítése önállóan vagy előre megadott szavakból, megadott szavak ragozott alakjainak vagy a belőlük képzett új szavaknak a szövegbe illesztése, szövegtranszformáció megadott szempontok alapján.
Földrengések és egy furcsa kínai vizsgafeladat a középszintű angolérettségi első részében
Földrengésekről és egy komoly vitát kiváltó vizsgafeladatról is kaptak szöveget a diákok a középszintű angolérettségi első, szövegértést mérő részében.
A nyelvhelyességi szakasz három-négy feladatból, összesen 20-25 feladatrészből áll. Az összes feladat szövegre épül, a felhasznált szövegek együttes terjedelme 500-600 szó.
2019-es angolérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.