Négy feladat, 240 perc alatt, 120 pontért - megjelent az emelt informatikaérettségi javítókulcsa
Mutatjuk, milyen feladatsort kaptak tegnap a vizsgázók, illetve azt is, hány pontot lehetett szerezni az egyes részfeladatokkal.
Mutatjuk, milyen feladatsort kaptak tegnap a vizsgázók, illetve azt is, hány pontot lehetett szerezni az egyes részfeladatokkal.
Eduline
Még ebben a vizsgaidőszakban pótolhatnak azok, akik betegség vagy karantén miatt nem tudtak elmenni az írásbelire - a megjelent rendelet szerint azonban írásbeli helyett szóban érettségizhetnek majd.
Veronika Csik
8 órakok kezdődik a közép- és emelt szintű fizikaérettségi. Mutatjuk, mennyi idő alatt kell megoldonatok a feladatokat, milyen témakörökre számíthattok, illetve azt is, milyen segédeszközöket használhattok az írásbelin. A fizika érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Eduline
Mikor nézhetitek meg az írásbeliteket, és milyen szabályok vonatkoznak a vizsgadolgozatok megtekintésére vagy a reklamációra? A vizsgák utáni legfontosabb kérdésekre válaszolunk.
Veronika Csik
A középszintű fizikaérettségi kettő, az emelt szintű három részből áll. Az első rész mindkét szinten egy feleletválasztós kérdéssor. Most annak jártunk utána, itt milyen témakörökbe kérdezhetnek bele.
Alexandra Tóth
Hogyan pontozzák a feladatokat? Mire kell figyelni a vizsgán? Ha ezt elolvassátok, nem marad kérdés a mai vizsga pontozásával kapcsolatban. A mai informatika érettségi szakmai támogatását, köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Veronika Csik
Hány pontot lehet szerezni összesen az emelt szintű érettségin? Milyen témakörök alkotják a vizsgát? Mennyi idő van az informatikaérettségire? Utánajártunk. A mai informatika érettségi szakmai támogatását, köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Eduline
Idén is mindenkinek, aki alap- vagy osztatlan képzésre jelentkezik kötelező legalább egy emelt szintű érettségit tennie. Mi történik, ha a választott szakotokon külön van kötelező az emelt szintű érettségi, de nem éritek el a 45%-ot? Ilyenkor is sikeres az érettségi? Most kiderül.
Veronika Csik
Hétfőn folytatódnak az írásbeli érettségik, a diákok többek között fizikából és rajzból vizsgáznak - az írásbelik május 25-én zárulnak. Mutatjuk a következő hét menetrendjét.
Eduline
A héten 1200 milliárd forint támogatástól esett el a felsőoktatás, folytatódtak az érettségik és pótnappal számolhatnak azok, akik betegség miatt nem tudtak részt venni az írásbeliken - összeszedtük a hét legfontosabb oktatási híreit.
Eduline
Véget ért a 2021-es tavaszi vizsgaszezon második hete. Hétfőn 8 órakor a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal indítottak a diákok, hét közben tartották a szakmai érettségiket, pénteken pedig többek között művészettörténetből is megmutathatták a vizsgázók, hogy mit tudnak. Mutatjuk az összes közép- és emelt szintű feladatsort és a megoldásokat.
Eduline
Ti is vizsgáztatok valamiből péntek délután? Akkor már biztos nagyon kíváncsiak vagytok az írásbelik hivatalos megoldásaira. Mutatjuk őket.
Eduline
Mit jelent ez a két fogalom a felvételiben, és mi történik, ha nem éritek el a kijelölt határokat? Most minden kérdést megválaszolunk.
Alexandra Tóth
Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a tegnapi középszintű informatika-, illetve idegen nyelvű informatikaérettségi feladatsorait és megoldásait. Most már ellenőrizhetitek őket.
Eduline
Május 18-án 8 órától tartják a középszintű és az emelt szintű fizikaérettségiket. Mutatjuk, mi vár rátok a vizsgán.
Alexandra Tóth
Az érettségik után a legtöbben biztosan belevetitek magatokat a pontszámolásba és a felvételi ügyintézésbe. De mikor nem indul el egy felvételin meghirdetett szak? Mutatjuk a választ.
Veronika Csik
Nincs olyan feladat a mai középszintű informatikaérettségin, ami meglephette volna a diákokat – mondta az Eduline által megkérdezett egyetemi oktató a mai középszintű informatikaérettségiről. A mai informatika érettségi szakmai támogatását köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Alexandra Tóth
Egy gyöngyösi gimnáziumban nem volt elég minőségi magnó, e-tábla vagy számítógép, ezért múlt héten a vizsgán az iskolarádión játszották le az angolérettségi szövegértési feladatát.
Veronika Csik
Az Oktatási Hivatal néhány perce nyilvánosságra hozta a tegnapi vizsga feladatsorát és javítókulcsát. Mutatjuk.
Eduline
Reggel 8-tól tartották a gyakorlati vizsgákat informatikából középszinten. Most megmutatjuk, pontosan milyen feladatokat kaptak a diákok. A mai informatika érettségi szakmai támogatását, köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Eduline