Orbán Balázs a diákok és az ellenzék kordonbontásáról: Nem túl logikus megostromolni egy építési területet
A miniszterelnök politikai igazgatója poénra vette az ellenzék és a diákok múlt heti tüntetését a parlamentben.
A miniszterelnök politikai igazgatója poénra vette az ellenzék és a diákok múlt heti tüntetését a parlamentben.
Eduline
Nem egy munkát, hanem a hivatásukat hagyták ott azok a tanárok, akik egzisztenciális okokból döntöttek a pályaelhagyás mellett.
Eduline
„Mérgező munkahelyi légkör" - így jellemezték az Eduline-nak a budaörsi MátrixSuliban uralkodó hangulatot az iskola működésére rálátó forrásaink. A tulajdonos és egyben igazgató a Schadl-Völner korrupciós ügy tizenharmadrendű vádlottja, a hangulat pedig azután romlott meg az intézményben, hogy márciusban távoznia kellett az iskola vezetőjének.
Mutatunk nektek egy képkockát valamelyik híres sorozat főcíméből, ti pedig találjátok ki, hogy melyik műsorra gondoltunk.
Tornyos Kata
Bárány Donát a diplomaosztó időpontjában épp edzőtáborban volt, ezért az egyetem vezetősége rendhagyó diplomaosztót szervezett számára.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete szerint a kormány komoly uniós nyomás alatt van, így belementek abba, hogy maximum három hónap lehet a tanárok felmondási ideje. A státusztörvény tervezete ugyan enyhül - de nem eléggé a szakszervezetek szerint.
Eduline
Ahhoz már egy kicsit késő van, hogy most kezdjetek el felkészülni, viszont ha az elmúlt hetekben lelkiismeretesen és alaposan tanultatok, nincs mitől tartanotok a jövőheti megmérettetésen. Adunk néhány tippet, amiket ha megtesztek, biztos, hogy a lehető legjobban sikerül majd az írásbelitek.
Egy friss felmérés szerint felgyorsult az orosz nyelvről az ukránra történő váltás Ukrajnában az orosz invázió kezdete óta.
Tornyos Kata
A tisztán elektromos hajtású légi jármű elsősorban túrautakra lesz alkalmas.
Május 8-án több tízezer diák vág neki az érettségi eső hetének, az írásbeliknek. Összegyűjtöttük, mik a legnépszerűbb alap-és osztatlan szakok, miért igyekeznek majd a lehető legjobb teljesítményt nyújtani a végzős középiskolások.
Nem tudja ki, és mi alapján értékelte őt, viszont a dokumentumot nem hajlandó aláírni.
Eduline
Meghozta a döntését Szepesi Mór, aki többek között a Yale-től, a Princetontól és a Columbiától is felvételi ajánlatot kapott.
Helyettesítésekkel oldják meg a tanév hátralévő részét egy budaörsi magániskolában, miután a tanári kar közel fele távozott.
Újabb egyetem tanulmányi rendszerét törték fel. A hacker állítja; a korábbiakhoz neki semmi köze.
Krassze Georgiev 15 napot fog eltölteni egy üvegdobozban, mellyel függőséggel küzdő 18 éven alattiaknak segítene.
Eduline/MTI
Míg egy "átlagos" űrszemét körülbelül 25 év alatt semmisül meg, az egyetemisták műholdjának ez mindössze 5 évet vesz igénybe.
Az angol középszintű érettségiben két feladatot kell megírni az íráskészség részben. Most a hosszabb fogalmazáshoz hoztunk egy útmutatót.
Tornyos Kata
Az önismeretről mondott beszédet a résztvevőknek a katolikus egyházfő.
MTI
A Kr.u. I. századi lelet a Jászságban került elő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Jász Múzeum és az Eötvös Loránd Kutatóhálózat régészei által.
Tornyos Kata
Ez a legolcsóbb megoldás a tanteremhiányra.