Óriásplakáton köszöntek el diákjai a tanárnőtől
A mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda pedagógusától, Pozsgai Esztertől búcsúztak végzős diákjai.
A mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda pedagógusától, Pozsgai Esztertől búcsúztak végzős diákjai.
Tornyos Kata
A Publicus Intézet felmérésében válaszoló kormánypárti szavazók 42 százaléka sem ért egyet ezzel a fajta hatósági eljárással.
Tarnay Kristóf
Szerinte ugyanis sérti az egyetemi önállóságot, hogy a kuratóriumban leszavazták a szenátus rektorjelöltjét.
Tarnay Kristóf
A vonulás alatt már néhány száz fősre duzzadó tömeg már azt is skandálta, hogy „ünnepeljük meg a tanárainkat”. Többen buborékot fújtak, volt, aki dobbal érkezett az eseményre, a lezárás utáni vonulás ezúttal elmaradt.
Tarnay Kristóf
Június 7-én az emeltszintű szóbelikkel folytatódik az érettségi. Mutatjuk, mit kell tudni az idei vizsgákról: a pontszámításon át a mintatételekig összeszedtünk mindet, amire szükségetek lehet.
Tornyos Kata
Hoztunk 10 számot, kitaláljátok, hogy melyik filmekben szerepelnek?
Tornyos Kata
Ráadásul nyilvántartott adatok híján azt sem tudni pontosan, hogy hány óvoda- és iskolapszichológus dolgozik idehaza.
Tarnay Kristóf
Székesfehérvár önkormányzata szerint nem igaz, hogy bizonyos iskolák diákjai nem jelentkezhetnek a Napraforgó Városi Napközis Táborba.
Tornyos Kata
A gyermekek mellett hét tanár és öt szülő is mérgezést szenvedett. Valószínűleg így büntetik őket azért, mert részt vettek a hidzsáb viselése elleni tüntetéseken.
Eduline/MTI
Nem volt kifejezetten meghitt pedagógusnapjuk a román tanároknak, a kormányfő az oktatási sztrájk okozta helyzet megoldására szólította fel őket.
Tornyos Kata
Egyre többen mennek katonai és honvédelmi táborokba is a nyárra. Az árak 15 százalékkal mentek fel, egy ottalvós tábor átlagban már 70 ezer forintba kerül, mégis egyre többen jelentkeznek.
Tarnay Kristóf
Az Oktogontól vonulnak a Belügyminisztérium épületéhez június ötödikén, délután. Előtte pedig pedagógusnapi gálát szervez az ADOM Diákmozgalom.
Tornyos Kata
Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere maga is tanár, 19 éves kora óta, vagyis 42 éve tanít. Közvetítő szerepet vállalva próbálja segíteni a kommunikációt a pedagógusok és a kormányzat között. Az kiderült, hogy több iskola igazgatójához is ellátogatott már, de azt még nem tudni, hogy átadta-e már az ott megszerzett információkat az oktatásért felelős kormányzati szerveknek.
Tornyos Kata
Szerintük az eddigi egyeztetések nem voltak megfelelően előkészítve, ezért hívták meg a belügyminisztert, amire korábban delegáltjai bólogattak, de szóbeli ígéretet már nem tettek.
Tarnay Kristóf
Megvágta egy sztrájkról nyilatkozó tanár mondatait a közmédia, hogy az megfeleljen a saját narratívájuknak.
Tornyos Kata
Pedagógusnapon, június első vasárnapján köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. Mutatjuk a tegnapi nap legfontosabb kijelentéseit.
Tornyos Kata
A legtöbb fővárosi és vidéki egyetem nyáron is a hallgatók rendelkezésére adja a kollégiumi férőhelyeket, ezekre azonban külön kell jelentkezni és a díjszabás is eltérő lehet.
Egy 3D nyomtatóból most először szolgáltak fel valódi, termesztett halfilét, hogy ezzel igyekezzenek meghaladni az évezredekkel ezelőtti húsfogyasztási szokásokat.
Tornyos Kata
Az elefántok ősei régebben Európában és Észak-Amerikában is éltek, az egyik kihalt rokonára bukkantak most Amerikában.
Tornyos Kata
A trianoni békeszerződés évfordulóján a Miniszterelnökség helyettes államtitkára arról is beszélt, a kormány támogatja, hogy az anyaországi diákok ellátogassanak a határon túli magyarlakta területekre.
Eduline/MTI