El ne felejtsétek! Az éjjel állítják az órákat

Az idei húsvét rendhagyó lesz, hiszen a nyuszi a tojás és a csokifigurák mellett óraátállítást is hoz.

Március 31-én, azaz húsvétvasárnap hajnalban hajnali 2 óráról 3-ra kell állítani az órákat, és elkezdődik a nyári időszámítás.

Igaz, a legtöbb óra, köztük az okostelefonoké is, magától átáll, de ha akad a házban egy-két hagyományos készülék, akkor a mutatókat egy órával előrébb kell tekerni.

A nyári időszámítás egészen október utolsó vasárnapjáig tart, vagyis 2024-ben október 27-én (vasárnap) hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órát.

Mikor vezették be a nyári időszámítást?

A nyári időszámítás több mint százéves, az első világháború idején vezették be többek között az Osztrák-Magyar Monarchia területén, az Európai Unió pedig 1996-ban egységesítette - akkor került át a téli időszámítás kezdete az addigi szeptemberi dátumról október utolsó vasárnapjára.

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.