Elballagott Greta Thunberg, utoljára vett részt iskolasztrájkon
Ez viszont nem azt jelenti, hogy nem folytatja a klímaváltozás elleni harcot.
Ez viszont nem azt jelenti, hogy nem folytatja a klímaváltozás elleni harcot.
A fiatalok militarizálását tűzte ki célul az orosz kormány. Iskolai foglalkozásokon tanítják a fegyverfogást, versekben is hirdetik az orosz felsőbbrendűséget és kötelező lesz a katonai képzés a 10. osztályosok számára.
Tornyos Kata
Budapesten és vidéken is kétségbeejtő a helyzet; több ezer tanár hiányzik a rendszerből, akiket különböző eszközökkel próbálnak pótolni az egyelőre még pályán lévő kollégáik.
Több mint 126 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba, jóval többen, mint az elmúlt években. Továbbra is letaszíthatatlan a trónjáról az Eötvös Loránd Tudományegyetem, ahová összesen 31 781 diák jelentkezett, első helyen 17 829-en, de több ezren jelöltek meg vidéki egyetemeket is. A legnépszerűbb a Debreceni Egyetem, amit a Szegedi Tudományegyetem követ, a lista negyedik helyén pedig a Budapesti Gazdasági Egyetem szerepel, ami az egyik legnépszerűbb intézmény a gazdasági képzésekre jelentkező diákok körében.
Újabb nagyszabású tüntetést rendeztek Bukarestben a magasabb bérekért harmadik hete sztrájkoló tanügyi szakszervezetek pénteken, szándéknyilatkozat helyett jogi garanciát követelve a kormánytól a beígért béremelésre.
Eduline/MTI
Tóth Beatrix 35 éve óvodapedagógus, aki a koronavírus-járvány után az élménypedagógiára fektette a hangsúlyt.
Az Etikai Bizottság megállapította, hogy két egyetemi vezető etikai vétséget követett el, amikor megkülönböztetett módon vizsgáztattak egy diákot, akinek családja Mol-részesedéssel rendelkezik, végül a rektorhelyettes mégis felmentette őket.
Tornyos Kata
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a parlamentnek kedden benyújtott pedagóguséletpálya-törvényről (státusztörvény) beszélt az M1 műsorában.
Tornyos Kata
A nemek közötti bérszakadék ezek szerint már a pálya elején és már az állásinterjún kimutathatóan jelentős. A pályakezdő fiatalok preferenciáit vizsgálták, a fizetés mellett az elismert teljesítmény és a fejlődési lehetőségek is fontosak. A többség multiknál dolgozna, az állami szektort jelölték meg a legkevesebben. A válaszadók mintegy fele külföldi munkában és saját vállalkozásban is gondolkodik.
Tarnay Kristóf
A dabasi Gyóni Géza Általános Iskolában többek között magyartanárt, tanítót és ének-zene szakos pedagógust is keresnek.
Az áremelés elsősorban a rövidebb távolságokon közlekedő busz-, vonat- és HÉV járatait érinti.
Az iskolák összevonásának tervezetét még áprilisban, spontán szegregációra hivatkozva lengette be a Közép-pesti Tankerület.
A beázó tantermek és leszakadt plafon után az ebédlő és a lépcsőház ázott be a 90 millió forintból toldozott-foldozott, felújításra szoruló tető miatt, az intézmény felújítása azonban továbbra is az elhalasztottak között van.
Hamarosan véget ér az idei érettségi időszak, már javában zajlik a felvételi ügyintézés és már azt is tudjuk, mikorra várhatjátok azt a bizonyos sms-t.
A június 12-17. közötti demonstráció a szavazás napján lesz, melynek időpontját egyelőre nem lehet tudni.
Még véget sem ért a 2022/2023-as tanév, de már több ezer iskolai és óvodai álláshirdetést lehet találni a Közszolgállás.gov.hu-n. A helyzeten valószínűleg a státusztörvény benyújtása is tovább rontott. A kérdés elsősorban az, hogy mi lesz így a szeptemberi tanévkezdéssel.
Tornyos Kata
A szakszervezet szerint példátlan, hogy egy online petíciót ennyien aláírjanak.
Néhány afganisztáni tartományban már el is rendelték a munkájuk azonnali felfüggesztését, miután több helyi tisztségviselő azt állította a legfelsőbb tálib vezetőnek, hogy a nemzetközi szervezetek nem működnek együtt velük. Azt pedig, hogy az amúgy hatodiktól fölfelé az iskolákból is kitiltott nők segélyszervezeteknél sem dolgozhatnak, már az ENSZ-re is kiterjesztették.
Eduline/MTI
Az egyetem közleménye szerint a belső átalakítást is villámgyorsan megszervező rektor több időt szeretne fordítani a tudományos munkára és kutatásokra.
Eduline/MTI
Nem mindegy, hogy iskolaszövetkezeten keresztül vagy közvetlenül a társaságnál helyezkedtek el, esetleg egyszerűsített foglalkoztatásban vállaltok munkát, és hogy betöltöttétek-e már a 25. életévetek, vagy még nem.
Eduline/MTI