Jön az újabb tüntetés, márciusban vonulnak ismét utcára a tiltakozó pedagógusok
Újabb nagy demonstrációra készülnek a tiltakozó pedagógusok, legközelebb március 15-én tüntethetnek.
Újabb nagy demonstrációra készülnek a tiltakozó pedagógusok, legközelebb március 15-én tüntethetnek.
Eduline
Egy fogyatékkal élő lány anyukája segítségével tudott informatikus végzettséget szerezni. A diplomaosztón az anyukát is meglepték.
Komoly változások jönnek a Klikben, erre kedden már egyértelműen utalt Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, de akár még Hanesz Józsefet, a központ elnökét is leválthatják. Bármilyen konkrét lépéseket is tervez a kormány, mindenképp indokolt, hiszen folyamatosan érkeznek a furcsábbnál furcsább történetek a Klik háza tájáról.
Eduline
Egy kissé kifacsart logikával emleget a kormány 18 százalékos béremelési követelést, amikor a pedagógusok tiltakozásáról beszél. Ez valahogy úgy jön ki, hogy a tanároknak kevesebb időt kéne az iskolában tölteniük, és így egy órára nagyobb bér jutna.
Eduline
Kisgyerekek furcsa, vagy épp nagyon is hasznos ötleteit valósította meg egy brit feltaláló.
Eduline
Egy budapesti tanárnő közzétette, hogyan változott 2010 óta a bére.
Eduline
Evan az elsők között kapott sportolói ösztöndíjat azért, mert tehetséges a videójátékokban.
Eduline
Új jelképet kapott a tanárlázadás, ezúttal a volt felsőoktatási államtitkár szavain háborodtak fel a pedagógusok.
Eduline
Sok gyereket hazavittek ma reggel Tiszavasvári óvodájából és iskolájából. Attól tartanak a szülők, hogy el akarják venni tőlük a gyerekeket.
Eduline
A kormány átalakíthatja az alaptantervet, és a diákok kötelező óraszámán is változtathat. Bár a tanárok bérét egyértelműen nem akarja emelni a kormány, az őket segítők fizetésének rendezésére lehet esély. Hanesz József Klik-elnök széke már inog.
Eduline
Bár még bízik a PSZ a tárgyalások sikerében, de közben szervezni kezdik a sztrájkot.
Eduline
Ingyenes Harvardot, igazságos Harvardot – ezzel kampányolnak egykori hallgatók, akik szerint teljesen felesleges kizárni a szegényeket a világ egyik legjobb egyeteméről, hiszen a pár százmillió dollár, ami a tandíjakból befolyik, aprópénz a fenntartásban. Négy tandíjellenes öregdiák most az egyetem egyik fő testületének tagja lehet.
Eduline
Életet menthet a floridai hetedikesek találmánya, amit a világ legjobb egyetemén fejlesztenek tovább.
Eduline
A nyelvtanulás nem csak a karrier terén hozza meg a gyümölcsét, de hosszú távon az egészségeteknek is jót tesz.
Eduline
Egy-egy év börtönbüntetést kaphat két spanyol diák, mert csaltak a szakvizsgán.
Eduline
Véget ért a Studium Generale belső vizsgálata az előkészítő feladatlapokon megjelent rasszista szövegekkel kapcsolatban.
Eduline
Egy oldalon tekinthetitek át a történelem összes jelentős személyiségét.
Eduline
Senki sem támogatta, mégis Konkoly Bélát nevezte ki a Klik egy szegedi kollégium igazgatójának. Most elmondta, szerinte miért volt ellenállás a kinevezésével szemben.
Eduline
Alternatív Köznevelési Kerekasztal néven saját egyeztető fórumot indítanak a tiltakozó tanárok.
Eduline
Egy indonéz tartományban diákok annyira berágtak a Valentin-napra, hogy tüntetést szerveztek ellene a hétvégén.
Eduline