Ő lehet a világ legidősebb diákja
A Reuters fotósa végigkísérte egy 68 éves nepáli nagypapa teljes iskolai napját. A férfi nem tanár, nemrég kezdett újra tanulni.
A Reuters fotósa végigkísérte egy 68 éves nepáli nagypapa teljes iskolai napját. A férfi nem tanár, nemrég kezdett újra tanulni.
Eduline
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki bántalmazott egy tanárt és egy családgondozót tavaly Kondoroson, a gyermekét pedig megverte és elhanyagolta - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
MTI
A tandíj visszatérítésére utasított egy helyi bíróság egy svédországi egyetemet, mert az hasznavehetetlen diplomát adott egy amerikai diákjának.
Eduline
Megszüntette az eljárást a Győri Törvényszék keddi határozatában a pécsi egyetemi vesztegetés néven ismert perben, mert az ügyészség nem tett eleget egy tavaly szeptemberi felhívásnak. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett - tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.
eduline/mti
Az Animafest a legjobb animációs versenyfilmekkel nevező műhelyeket díjazta, elsőként azt a MOME Anim iskolát, amelynek hallgatója, Andrasev Nadja Cannes-ban harmadik helyet hozta el animációs filmjével.
Eduline
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint az állami intézményfenntartás átszervezésével a lényeg továbbra sem változik: ezentúl is központi lesz az irányítás és a finanszírozás. A differenciált béremelés miatt Alkotmánybírósághoz fordulhatnak. A PSZ értékelte a tanévet.
eduline/mti
Egy brit egyetemi kutatócsoport az 1960-as évek olasz maffiacsaládjait elemezte, hogy az iskolában töltött idő később mennyire volt "kifizetődő", mikor a bűn útjára léptek.
Eduline
A Quacquarelli Symonds (QS) közzétette a feltörekvő európai és közép-ázsiai egyetemek rangsorát.
Eduline
Pozsonyban szeptemberben megnyílik az első szlovákiai magyar szakkollégium.
Eduline
Az osztálytársai rendületlenül zaklatták, végül nem látott más kiútat és felvágta az ereit. Szerencsésen megmenekült, de az esetet követően a gyámügy nem engedi haza az őt nevelő nagymamájához a lányt.
Eduline
Öt hátrányos helyzetű gyereknek lett szebb a nyara.
Eduline
A Független Diákparlament 52 pontban foglalta össze, mit szeretnének látni a tanulók a köz- és a felsőoktatásban.
Eduline
Évfolyamelsőként beszédet mondott, mégis nekiestek a kommentelők.
Eduline
Sokan úgy érzik, hogy az érettségi vagy a felvételi pontszámításkor nem annyit kaptak, amennyit megérdemeltek volna. Belenyugodni viszont nem kell, jogos kérelemmel van hova fordulni.
Unyatyinszki György
Miután csak 105 fiatalt sikerült hazacsábítani, nem látta értelmét a kormány a folytatásnak.
Eduline
Az építés idején még ezt a színt használták.
Eduline
Bár ismerjük az ideális alvásidőt, nem mindegy, hogy miben segít és mit gátolhat meg.
Eduline
A kisiskolások szinte csak kivételes esetben találkoznak negatív visszajelzésekkel teljesítményükkel kapcsolatban, játékosan és tapasztalati úton tanulnak. Az angol iskolarendszer legalábbis erre képes egy magyar pszichológus szerint.
Eduline
Egy német ifjúsági szervezet szerint nem szabad az Eb alatt teret engedni a nacionalizmusnak, ezért a német és más nemzeti zászlók bojkottját hirdették meg.
eduline/mti
Mégiscsak jobb megoldás, ha nem kell élő kutyákon gyakorolniuk az állatorvosnak készülő hallgatóknak.
Eduline