Azt tudtátok, hogy régen piros volt az Eiffel-torony? Fotó

Az építés idején még ezt a színt használták.

  • Eduline

A Mashable Retronaut sorozata jelentetett meg egy könyvet, amiben a világ meghatározó épületeit mutatják be építésük idején színesben.

The construction of 10 iconic landmarks, in color

Az Eiffel-toronyról egy 1888-as fotót tettek fel néhány másik képpel együtt. A később ikonikussá váló építmény az építkezés időszakában még piros volt, később aztán többször átfestették.

Kapcsolódó cikkeink:

100 éves színes fotók, amiket nem utólag színeztek

Sosem látott fotók kerültek elő 1956 őszéről

19. századi fotók az utolsó szamurájokról

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.