Státusztörvényből vizsgáztatta a tankerületi igazgatókat a Belügyminisztérium
A törvény végrehajtási rendelete egyelőre még meg sem jelent, a belügy viszont kíváncsi volt arra, hogy a tervezet alapján mennyire felkészültek a tankerületi vezetők.
A törvény végrehajtási rendelete egyelőre még meg sem jelent, a belügy viszont kíváncsi volt arra, hogy a tervezet alapján mennyire felkészültek a tankerületi vezetők.
Székács Linda
Ha esetleg nem vettek volna fel az egyetemre a pontjaitok alapján, valószínűleg felmerült az érettségitek újraírásának lehetősége a fejetekben. Ezért összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni az őszi vizsgaidőszakról.
Ádám Zoltán, az egyetem docense szerint az ügy összefügg a modellváltással, mert az új felállás „lebontotta az egyetem saját természetes immunrendszerét”.
Tarnay Kristóf
Elmondása alapján bár ő nem ismeri őket, tudja, hogy a hallgató szülei több oktatóval beszéltek, „ami nem helyes”.
Tarnay Kristóf
A hvg.hu arról írt, négy etikai eljárás is indult a budapesti egyetem protekciós ügyében, az egyetem időközben lemondott rektorát, Takáts Elődöt első fokon elmarasztalták, másodfokon felmentették és egy másik egyetemi vezető szerepét is vizsgálják.
Tarnay Kristóf
A szakképzésen tanulók szakmai vizsgái szerdán kezdődtek és párhuzamosan zajlanak az írásbeli érettségik utolsó hetén vizsgázó diákok számonkéréseivel.
Eduline/MTI
A kijevi orvosi egyetem szerint ők felelősek a saját életükért.
Eduline
A Telex értesülései szerint az egyetem energiatakarékossági intézkedései miatt rendhagyó helyszíneken és körülmények közt vizsgázott a bölcsészkar néhány hallgatója.
Eduline
A kreatív ötlet az egyetem egyik tanárának a fejéből pattant ki. Így akarta elvenni a hallgatók kedvét a puskázástól.
Eduline
Október 14-én startol az idei őszi érettségi, a legtöbb diákot érintő vizsgákra viszont hétfői várni kell. Mutatjuk a menetrendet.
Eduline
Hétfő délelőtt több száz diák tüntetett Miskolcon a Herman-gimnázium igazgatóhelyettesének felmentése miatt. A belvárosban az egyik lakás ablakából valaki lelocsolta a tüntetőket.
Eduline
A héten elindultak az egyetemi felvételi vizsgák is, ha ti is megjelöltetek olyan képzést, ahol elvárás a külön vizsga, ezeket a dátumokat ne feledjétek.
Eduline
Már tudtok is kalkulálni a pontjaitokkal.
Eduline
Itt az Oktatási Hivatal által közzétett, hivatalos javítási útmutató.
Eduline
Mutatjuk, hány százalékot kell elérni az ötösért, és ez pontokban mit jelent.
Eduline
Összegyűjtöttünk néhány felvételt a májusi érettségi szezon első hetéről.
Eduline
„Ennyire modern, fiataloknak szóló feladatsort még nem láttam a németérettségin, egytől egyig olyan témák kerültek elő az írásbelin, amelyek érdekelhetik őket” – mondja az Eduline által megkérdezett nyelvtanár.
Eduline
Megoszlanak a vélemények a délelőtti németérettségiről. Van, aki azt írta, "amióta kijöttem a teremből, sírok", más abban bízik, hogy legalább a szóbelihez szükséges minimumpontszámot sikerült összegyűjtenie.
Eduline
Mutatjuk az egyes feladatrészek kérdéseit külön-külön. A mai német érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Hageni Távegyetem Budapesti Távtanulási Központnak.
Eduline
Két feladatot kellett megoldaniuk a németből középszinten vizsgázóknak - mutatjuk a kérdéseket. A mai német érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Hageni Távegyetem Budapesti Távtanulási Központnak.
Eduline