Kiürült a település iskolája, nem tudják folytatni az oktatást
Diákok még csak lettek volna, tanárból viszont már egy sem akadt.
Diákok még csak lettek volna, tanárból viszont már egy sem akadt.
Eduline
Az amerikai tanár súlyos büntetés elé néz.
Eduline
Egy diák folyton késett, ezért remek ötlettel engesztelte ki a tanárt.
Eduline
Három év két hónap börtönre súlyosította a Debreceni Törvényszék hétfőn annak a tornatanárnak a büntetését, aki tavaly intim kapcsolatot kezdeményezett egy tanítványával egy balmazújvárosi iskolában, az ítélet jogerős.
eduline/mti
A Buzzfeed arra kérte tanár olvasóit, osszák meg, mi volt a legkedvesebb dolog, amit diák tett velük, értük.
Eduline
Persze, csak a szemünkbe ment valami.
Közel két hét telt el tanévkezdés óta - az OFI most kezdi tájékoztatni a pedagógusokat arról, mi is legyen az összevont természettudományos tárgyakkal.
Nagy Barnabás
Diákhitelt igénylőknek és az OKTV-re jelentkezőknek is fontos határidőket kell észben tartaniuk.
Eduline
A ByLock nevű titkosított üzenetküldő alkalmazás használata miatt adtak ki elfogatóparancsot 147 tanár ellen a közép-törökországi Kayseri városban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.
MTI
Egy idei tankönyvben Orbán és Gyurcsány is szerepel, így aztán újra központi témává vált a tankönyvhelyzet. Aligha véletlen, hogy szinte nemzeti sporttá vált a tankönyves bakik vadászata - ehhez pedig bőven szolgáltattak muníciót a szerzők.
Eduline
Központosított továbbképzés, fizetésemelés és új tantárgyak jellemzik az új tanévet, melyet már egy átszabott Kliken keresztül próbál irányítani a kormány.
Eduline
A nő szerint valamit az italába tehettek. Eltiltották a tanítástól.
Eduline
Dalma tanárnak tanult, de elege lett, levelet írt arról, miért költöznek külföldre.
Eduline
Tanárt keresnek egy skóciai szigetre, az érdeklődő a világ bármely pontjáról beadhatja jelentkezését. Mindössze hét gyerek oktatásáról kellene gondoskodni, hátrány viszont, hogy Muck az egyik legelhagyatottabb sziget a világon.
MTI
A július 15-i katonai puccskísérletet követő nyomozások keretében már 27 ezer 424 alkalmazott munkavállalási engedélyét vonták vissza Törökországban - jelentette be Ismet Yilmaz oktatásügyi miniszter csütörtökön Ankarában.
eduline/mti
Egy tanár azért perel egy floridai iskolát, mert nem taníthat spanyolt. Igaz, nem is tud spanyolul, de szerinte a problémát máshol kell keresni. El nem hiszitek, miben.
Eduline
Rengeteg tanárra van szüksége az Egyesült Arab Emírségeknek, ezért külföldről pótolják a munkaerőt.
Eduline
Megkurtították egy japán középiskolai tanárnő fizetését, amiért nem volt hajlandó felállni a himnusz meghallgatásakor egy iskolai ünnepségen, és egy oszakai bíróság úgy találta, az oktatási hatóság jogosan büntette pénzmegvonással a pedagógust - jelentették csütörtökön japán lapok.
MTI
Továbbra is tüntetnek az oktatási reformok ellen.
Eduline