Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A július 15-i katonai puccskísérletet követő nyomozások keretében már 27 ezer 424 alkalmazott munkavállalási engedélyét vonták vissza Törökországban - jelentette be Ismet Yilmaz oktatásügyi miniszter csütörtökön Ankarában.
Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített "párhuzamos államot" teszi felelőssé az erőszakos hatalomátvételi kísérletért.
Yilmaz szerint az érintett személyek kapcsolatba hozhatóak a hálózattal, és többé nem dolgozhatnak sem állami, sem magánkézben lévő oktatási intézményben.
Nemrég Ankara megkereste a magyar külügyet, hogy zárják be a budapesti alapítványi Orcidea iskolát és Jázmin óvodát, mert a török intézmények szerintük Gülenhez jöthetők. A kormány állítólag vizsgálódik.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.