Érettségi 2024: ilyen típusú feladatok lehetnek a töri írásbelin középszinten
Már csak alig két hét van hátra a történelemérettségiig. Mutatjuk, hogy a középszintű vizsga első részében milyen típusú feladatokra számíthattok.
Már csak alig két hét van hátra a történelemérettségiig. Mutatjuk, hogy a középszintű vizsga első részében milyen típusú feladatokra számíthattok.
A 2024-es májusi-júniusi érettségi lesz az első, ahol a diákok a megújult követelmények alapján vizsgáznak. Mutatjuk, hogyan változik a közép-és az emelt szintű történelemérettségi 2024-ben.
Az időzavarban lévő tanárok gyakran a rendszerváltásig sem jutnak el, ezzel szemben az idei érettségin az EU intézményeit is át kellett látni és sok diákot megzavarhatott az adó és a járulék közti különbség is. A lapunknak nyilatkozó történelemtanár szerint, aki tudja, mik azok, amik jellemzően elő szoktak kerülni, azokat céltudatosan előveszi, más esetben gondban lesznek a diákok. Az új NAT az állampolgári ismeretekbe szervezte ki a jelenkori anyagok oroszlánrészét, kérdés, hogy ez segít-e, ha közben más plusz témakörök kerültek be.
Középszinten három, emelt szinten négy órán keresztül vizsgázik ma több mint 75 ezer középiskolás.
Töriből emelteztek, vagy csak gyakorolnátok a középszintű vizsgára egy vadonatúj feladattal a májusi vizsga előtt? Itt a lehetőség, mutatjuk az idei közép- és az emelt szintű próbaérettségi feladatsort és a megoldásokat.
Hány esszét kell írnotok a középszintű töriérettségin? Mire érdemes odafigyelni, mikor kiválasztjátok a feladatot, és milyen témák kerülhetnek elő a vizsgán? Mutatjuk a legfontosabb szabályokat.
Milyen történelmi atlaszt vihettek be szerdán a töriérettségire? És melyik résznél érdemes elővenni?
A dualizmus kora, az ipari forradalmak és a hidegháború is visszatérő téma a közép- és az emelt szintű történelemérettségin. Mutatjuk, milyen leckéket érdemes még átnézni,
Lassan kezdődik a tavaszi érettségi szezon, ezért összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a töriérettségiről.
Ha egy-két témakörből van némi lemaradásotok, ezeket a videókat érdemes megnéznetek.
Az is kiderül, melyik feladatrészekhez használhatjátok a történelmi atlaszt.
A magyar történelem eseményeiből szemezgettünk, minden részletre emlékeztek?
Mikor volt az első feljegyzett olimpia? Tíz kérdést szedtünk össze a kilencedikes tananyagból.
És azt tudjátok, melyik folyó vidékét hódították meg az arabok 712-ben?
Az Oktatási Hivatal közzétette a tegnapi emelt szintű matekérettségi hivatalos megoldását is. Mutatjuk.
Az Oktatási Hivatal közzétette a tegnapi középszintű töriérettségi hivatalos megoldását. Itt megnézhetitek, hogy sikerült a vizsgátok.
A történelemérettségin nem a helyesírás az elsődleges, de pontot veszíthettek, ha figyeltek oda. Mutatjuk, hol nézik a nyelvtant.
Nem egyedi eset, hogy a nagy izgalomban vagy kapkodásban nem a helyes párosításban írjátok meg az esszékérdéseket az írásbeli második felében. Mutatjuk, mi a szabály ilyen esetekben az értékelésnél.
A mai történelemérettségiről is megkérdeztünk titeket - a vélemények a matekhoz hasonlóan megoszlanak. Van aki nagyon nehéznek, van aki könnyebbnek érezte a mai vizsgát.
Nem volt sok választási lehetőség - ti melyik esszépárt írtátok meg a mai töriérettségin? Szavazzatok!