A magyar diákok 27 százaléka funkcionális analfabéta, mégsem kapnak megfelelő segítséget
Rendszerint csak azok a gyerekek kapnak segítséget, akik komoly gondokkal küzdenek és már az olvasott szöveg értelmezésével is nehézségeik vannak.
Rendszerint csak azok a gyerekek kapnak segítséget, akik komoly gondokkal küzdenek és már az olvasott szöveg értelmezésével is nehézségeik vannak.
Tornyos Kata
Egyre nehezebb egy jó osztályba, iskolába bejutnia még azoknak a gyerekeknek is, akiknek az édesanyja diplomás – derült ki egy friss felmérésből.
Magyarán fiatalok tömegei aligha lesznek képesek betanított munkán kívül mást elvégezni.
Tarnay Kristóf
A magyar felnőttek számolási készségét mérő átlagpontszáma viszont jelentősen meghaladja az OECD-országok átlagát – derül ki egy friss felmérésből.
Eduline/MTI
Mutatjuk, hogyan értékelik a javítótanárok a magyarérettségi különböző részeit.
Székács Linda
Ebben a tanévben újabb évfolyamokon vezetik be az országos, központi felméréseket - 2022-től már a negyedikeseknek és az ötödikeseknek is online teszteken kell részt venniük. A november 14-én induló "bemeneti méréseken" a szövegértés mellett a matektudást is mérik majd.
Eduline
"Én nem értem, mit problémáztok" - nemcsak a pedagógus-szakszervezetek, iskolák vagy tanárok, hanem az összes, sztrájkkal foglalkozó oldal posztjai alatt feltűntek tegnap értetlenkedő, felháborodott kommentek. Most itt az elkerülhetetlen görbe tükör.
Csik V
Többet olvasnak és jobban élvezik, sőt értik az olvasottakat azok, akik könyveket és első sorban papír alapon olvasnak.
Eduline
Itt találjátok a középszintű angolérettségi olvasott szövegértési rész nem hivatalos megoldásait. Az angolérettségi feladatok nem hivatalos megoldásához nyújtott segítséget köszönjük az Euroexam Vizsgaközpontnak.
Eduline
Egy villanyszerelővel készült beszélgetés részleteiről, egy régészeti felfedezésről és egy különös nyelvű nigériai falu lakóiról is kaptak feladatot a diákok a középszintű angolérettségi első, szövegértést mérő részében.
Eduline
Milyen feladatok lesznek a holnapi középszintű magyarérettségin? Összegyűjtöttük őket, aminek segítségével könnyebben átgondolhatjátok, hogyan érdemes hozzáfogni, esetleg választani egy-egy feladat között - ugyanis választható feladatok is lesznek.
Eduline
Az pozitívum, hogy legalább a zuhanás megállt, a szövegértést vizsgálva azonban kiderült, hogy a magyar fiatalok 22,5 százaléka alulteljesített - mondta el a 2018-as PISA-felmérésről egy interjúban Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Eduline
Tegnap jelent meg a friss, 2018-ban készült PISA-felmérés eredménye. A magyar diákok, bár jobban teljesítettek mint három éve, a pontok még mindig jóval alacsonyabbak, mint a korábbi - 2003, 2006 - felmérésekben elért eredmények.
Eduline
Jobban teljesítettek a 2018-as PISA-teszteken a magyar diákok, mint három éve - derül ki a legfrissebb eredményekből.
Eduline
A szövegértés alapvető készségnek tűnik, amit már általános iskolás korában elsajátít minden diák. A kutatási adatok azonban arról számolnak be: nagy a baj ezen a területen, sok felnőtt számára is gondot okoz bonyolultabb szövegek feldolgozása, megértése. És éppen ezért lehetséges, hogy a matematikaórán felmerülő akadályok nagy része is ebből fakad?
Eduline
Digitális szövegértés-fejlesztő iskolai pilot program indul: 34 vidéki iskolában ezer diák kap hozzáférést az ajánlott és kötelező olvasmányok mellett a kortárs kedvenceket innovatív, interaktív formában kínáló könyvtárhoz.
MTI
Nem változott a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok matematikai és szövegértési készsége az előző évekhez képest - derül ki a 2018-as kompetenciamérés eredményiből. A szakközépiskolások eredményei viszont továbbra is tragikusak.
Csik Veronika
Milyen volt az emelt szintű magyar érettségi? Diákok számolnak be a feladatokról és tapasztalataikról.
Eduline
Hogyan is tanítsuk meg értően olvasni tanítványainkat, ha korjelenség, hogy már egy nem túl terjedelmes szöveg látványa is elborzasztja a leendő olvasót? Ezt a kérdést teszi fel a Taní-tani Online-on Alexovics Ingrid angoltanár, aki az Egyesült Államokban is tanított.
Eduline
A mesekönyv szövegéhez szorosan kapcsolódó illusztrációk jelentősen hozzájárulnak az óvodások meseértéséhez - derült ki egy friss kutatásból.
MTI