24 évnél fiatalabb munkanélküliek: több mint 38 ezren vannak
38 ezerre emelkedett a 15-24 éves munkanélküliek száma – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
38 ezerre emelkedett a 15-24 éves munkanélküliek száma – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Az európai uniós átlag alatt van a fiatalkori munkanélküliség - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az OECD-országok közül Magyarországon a legalacsonyabb a diplomások között a munkanélküliség - mondta Palkovics László, a felsőoktatásért felelős államtitkár szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Ezt az Educatio kiállításon mondta az oktatásért felelős államtitkár.
A márciustól májusig, azaz a vizsgaidőszakig tartó időszakban több fiatal dolgozott. A kormány szerint a javuló eredmények az ő érdemük, a pénz nagy részét a programra az unió adta.
2012-ben még csak hat 17 év alatti közmunkás volt az országban, de az iskolaelhagyást mérséklő programok állami finanszírozásának csökkentése, valamint a tankötelezettség leszállítása miatt megugrott a szám.
A válság leginkább a 25 év alattiakat érte el. Magyarországon 15 százalékra ugrott azoknak az aránya, akik nem dolgoznak, de nem is tanulnak semmit. Az igazi vesztesek azonban a 18 év alattiak, a szegénységi mutatók terén hazánké az unió egyik legrosszabb adata.
A fiatalok közel fele vagy munkanélküli, vagy ha van is munkája, de szegénységben él – írta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet.
A diplomázás után nem sikerült azonnal elhelyezkednetek, de nem tudjátok, mit kell ilyenkor csinálni? Megmutatjuk.
Magyarországon az egyik legmagasabb a diplomás inaktívak és munkanélküliek aránya, de még így is több eséllyel talál munkát egy diplomás, mint az, aki csak érettségit tett - derült ki a World Economic Forum friss jelentéséből.
A 15-29 éves korosztály körében a munkanélküliség kétszer akkora, mint a teljes felnőtt lakosságban, minden 7. harminc év alatti munkanélküli. A hello90 blog csapata anonim kérdőívek segítségével mérte fel, hogyan is érez az a közel 113 ezer fiatal, aki most munkát keres.
Angela Merkel német kancellár szerint az Európai Unió "legeslegfontosabb" feladata a fiatalkori munkanélküliség visszaszorítása.
Utolsó szeminárium megvolt, államvizsga megvolt, diplomaosztó megvolt - állás viszont még nincs? Utánajártunk, milyen állami támogatásra számíthatnak a munkanélküli friss diplomások. Mikortól kell fizetni a TB-t? Meddig lehet diákmunkát vállalni? Létezik-e még a Start-kártya?
Minden negyedik fiatalnak nincs munkája az Európai Unióban, de vannak olyan országok, ahol a 15-24 évesek kétharmada munkanélküli. Ez a nap infografikája.
A Bizottság továbbra is elérendőnek tartja, hogy 2020-ra az eddiginél lényegesen többen tanuljanak a felsőoktatásban.
A fiatalok foglalkoztatását elősegíteni hivatott akciótervet mutatott be az Európai Bizottság szerdán, mert a...
Garanciát kér az Európai Bizottság a tagállamoktól a 25 éven aluli munkavállalók foglalkoztatására - írta hétfőn a...
Az álláskeresők több mint 40 százaléka legalább hat hónapig nem talál munkát – derül ki a CareerBuilder 2011.
Kilenc EU-tagországban magasabb a munkanélküliség, mint itthon, de a magyarországi ráta még így is rosszabb, mint az EU-átlag. Infografika.
Aggasztó az európai fiatal munkanélküliek magas száma, az súlyosan fenyegeti a társadalmi kohéziót - állapította meg...