Kevés diák volt az iskolában, ezért beiratták a birkákat is egy francia faluban
Nehéz problémával szembesültek egy francia falucska lakói, így oldották meg.
Nehéz problémával szembesültek egy francia falucska lakói, így oldották meg.
Óvodák és iskolák is jelentkezhetnek arra az országos pályázatra, amelyet ha elnyernek, megújítják az épületek falait.
Sok olyan óvodás van, aki kimarad az olvasás, a történetmesélés élményéből. A kutatások szerint ők kevésbé lesznek később motiváltak az olvasásra, nagyobb valószínűséggel küzdenek majd tanulási nehézségekkel. Ez azzal is összefügghet, hogy akinek rendszeresen mesélnek, azzal valószínűleg többet is beszélgetnek, játszanak a szülők, és ez fordítva is igaz – mondta az Eduline-nak Kovácsné Kelemen Anikó óvodapszichológus, aki az iskolaérettségről, a túlzásba vitt "képernyőzés" hatásairól is beszélt.
Kanyarójárványt hirdettek kedden Észak-Macedóniában, miután az idei évben regisztrált betegek száma már meghaladta a 960-at. Nem engedik be az óvodákba és bölcsődékbe azokat a gyerekeket, akik nem kaptak védőoltást.
Fontos minél több iskolát bevonni a tartósan beteg gyerekek kórházi oktatásába - mondta Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli Alapítvány vezetője.
Mit jelentett a szekunda, a teflon vagy éppen a varjúház? Izgalmas műveltségi kvízt tölthettek ki.
Mehetünk vissza a balettbe ugrálni. Magának bezzeg szarvasbogár jutott. Ilyen és ehhez hasonló idézetek díszítik egy budapesti iskola lépcsőit.
Már tart az idei országos felsőoktatási adománygyűjtés, több egyetemen adhattok le tartós élelmiszert, játék- és tanszereket, amelyeket aztán hátrányos helyzetű gyerekekhez, családokhoz kerülnek.
Május 29-én tartják majd az idei országos kompetenciamérést.
Anyukája helyett mentők vittek egy kisiskolás diákot ma reggel budapesti iskolájába.
Az életveszélyessé vált, és emiatt bezárt pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola.
Négyéves terápiás kutyájával, Macival segíti a harmadikos diákokat a tanulásban Horváth Eszter, a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola pedagógusa.
Rohamosan terjed az influenza az iskolákban és az óvodákban – a fertőzés leginkább a gyerekeket érinti, de van, ahol a tanárokat is elérte a betegség.
Amint kezdetét veszi a logikus és racionális bal agyfélteke intenzív igénybevétele – vagyis az iskola –, az érzelmi agy „lemarad”, és egyre nagyobb hátrányba kerül, mondta Bagdy Emőke pszichológus.
A félévi valójában nem bizonyítvány, csupán értesítő - oszlatta el a tévhiteket Jocó bácsi, vagyis Balatoni József történelemtanár.
Az általános iskolákban hatezerrel kevesebb diák kezdte el a 2018/2019-es tanévet, mint ahányan a 2017/2018-as tanévben tanultak ezekben az intézményekben.
Láblógatás, kávézás, beszélgetés - gondolná a laikus egy tanár lyukasóráján töltött idejéről. Jocó bácsi (Balatoni József történelemtanár) megmutatta, milyen egy pedagógus átlagos napja.
Ugyanis az állami engedélyhez kötik a tanodák működését, amelyek a legszegényebb gyerekek iskolán kívüli felzárkóztatását végzik.
„Elképesztő teher van rajtuk mind fizikailag, mind lelkileg – és akkor a szakmai és az adminisztrációs teherről még nem is beszéltünk” – mondta a pedagógusokról Szél Dávid pszichológus.
Annál nagyobb ajándékot, mint hogy együtt jól érezhetjük magunkat, egy gyerek nem kaphat! És ugyanígy jól kellene, hogy érezze magát az iskolában is – olvasható Vekerdy Tamás Facebook-oldalán.