Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Emmi minisztere értékelte az elmúlt hónapokat és a rendkívüli oktatási helyzetet.
"Rendkívül nagyra becsülöm a magyar pedagóguskart, akik gyakorlatilag egy hétvége alatt átálltak a digitális oktatásra. Rendkívül nagy teljesítmény volt” – mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere. Úgy véli, tömeges igény van arra, hogy a későbbiekben is legyen ilyen típusú oktatás.
Én úgy ítélem meg, hogy a gyerekek, a szülők és a pedagógusok is élvezték az előnyeit
-mondta a tapasztalatokkal kapcsolatban.
„Mindenkinek van véleménye saját érintettsége okán az oktatási, nevelési rendszerről”- ezt már az új NAT-tal kapcsolatban mondta a miniszter. Úgy gondolja, hogy sok száz vélemény beérkezése után, amik között voltak szakszervezeti, testületi vélemények is, sikerült egy olyan tartalmat kialakítani ami mindent magába foglal. Itt mellesleg megemlíti példaként a digitalizációt is.
Az Emmi minisztere kitér arra is, hogy úgy gondolja: „A járványhelyzettől függetlenül a kormány figyelmet fordít a pedagógusbérek folyamatos emelésére". Ezzel azonban nem mindenki ért egyet: néhány nappal ezelőtt a Pedagógusok Demokratikus Szakszerevezete (PDSZ) közleményt adott ki, melyben az évek óta tartó tanárhiányra hívják a figyelmet.
Akkor lesz elég tanár, ha a tanári pálya vonzó lesz a fiatalok számára, a rutinos pedagógusokat pedig anyagilag és erkölcsileg egyaránt megbecsülik.
-olvasható a PDSZ közleményében.
"Az iskolaőr komolyabb hatáskörrel rendelkező biztonsági őr lesz"
Az iskolai agresszió megfékezésére nem iskolaőrségre, hanem megelőzést segítő szakemberekre lenne szükség a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint, ezért elutasítják a benyújtott törvényjavaslatot - írják közleményükben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.