Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Két hete született meg a döntés az iskolák újranyitásáról, tegnaptól pedig már lehet kiscsoportos felzárkóztatást tartani.
Mintegy 21 ezer tanuló jelent meg kedden a tankerületek fenntartásában lévő iskolákban - közölte a Népszavával a Klebelsberg Központ.
A lap kiemelte, hogy a kormány két hete döntött az iskolák júniusi kinyitása mellett. Az intézményeknek ugyanakkor be kell tartaniuk a járványügyi intézkedéseket, és a fertőtlenítést is biztosítani kell.
Jelenleg 700 ezer általános és 500 ezer középiskolás van az országban.
Tegnaptól, azaz június 2-tól engedélyezik az iskolákban a pedagógusok és a diákok oktatási célú találkozását, kiscsoportos konzultációk és egyéni felkészítés tartását, amennyiben annak célja az elmúlt hónapokban tanultak rendszerezése, megerősítése, az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatása. Ezzel éltek most tehát 21 ezren.
A távoktatás maradt, de kinyitottak az iskolák: nektek mi hiányzik legjobban a suliból?
A héten - bár nem a hagyományos formában - kinyitnak az iskolák, és ha minden jól megy szeptemberben már csak emlék lesz a távoktatás. Hamarosan az idei tanév is véget ér, úgyhogy most titeket kérdezünk a tavaszi időszakról. Mondjátok el, nektek mi hiányzik vagy hiányzott a legjobban az elmúlt három hónapban?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.