Általános szabályok és tartalmi arányok – ilyen lesz a 2021-es fizikaérettségi
Május 18-án 8 órától tartják a középszintű és az emelt szintű fizikaérettségiket. Mutatjuk, mi vár rátok a vizsgán.
Május 18-án 8 órától tartják a középszintű és az emelt szintű fizikaérettségiket. Mutatjuk, mi vár rátok a vizsgán.
Az Oktatási Hivatal az idei évben is közzétette az emelt fizikaérettségi szóbeli tematikáját.
Hamarosan véget érnek a 2020-as írásbeli érettségik már csak néhány tárgy maradt erre a hétre. Holnap 8 órától fizikából is megmérettethetitek a tudásotokat. Íme, minden fontos részlet, amit a fizikaérettségiről tudnotok kell.
Nem csak a fő tantárgyakból használhattok segédeszközöket az írásbelik alatt. Ha a következő hetekben még fogtok választható tárgyból érettségizni, akkor érdemes már előre felkészülnötök a vizsgákra. Segítségképpen most összegyűjtöttük nektek a „legális puskákat”.
Idén sincs könnyű dolguk azoknak, akik fizikából fognak emelt szinten érettségizni. Íme a szóbeli témakörök listája és a mérések leírásai, amikből a vizsgáztató tanárok kérdéseket tehetnek fel nektek a szóbelin.
Nyilvánosságra hozta a 2019-es emelt szintű fizikaérettségi szóbeli vizsgájának témaköreit az Oktatási Hivatal.
Hány pontot lehet szerezni a fizikaérettségi szóbeli vizsgájával? Milyen feladatok lesznek közép- és emelt szinten? Utánajártunk.
Az emelt szintű fizikaérettségi feladatsorát és megoldásait is közzétette az Oktatási Hivatal.
Közzétette a középszintű fizikaérettségi hivatalos megoldását az Oktatási Hivatal - itt ellenőrizhetitek a válaszaitokat.
Véget ért az emelt szintű fizikaérettségi írásbeli vizsgája is. Egy diák számolt be nekünk tapasztalatairól és a feladatsorról.
Tíz órakor véget ért a középszintű fizikaérettségi – itt találjátok a szaktanár által készített, nem hivatalos megoldásokat. A fizika érettségi nap támogatását köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának
Itt találjátok a középszintű fizikaérettségi második, hosszabb feladatokból álló részének szaktanár által készített, nem hivatalos megoldásait. A fizika érettségi nap támogatását köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának
A középszintű fizikaérettségi praktikus, a mérnöki pálya során fontos témaköröket érint realisztikus példákon keresztül – mondta az idei középszintű fizikaérettségiről az Eduline által megkérdezett egyetemi oktató. A fizika érettségi nap támogatását köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Véget ért az idei középszintű fizikaérettségi is. Diákokat kérdeztünk arról, mi a véleményük a feladatsorról.
Volt olyan feladat is az idei középszintű fizikaérettségin, amelyet a feladat szövegének értelmezésével megoldhattak a diákok - mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár, aki összességében nem érzi annyira nehéznek az idei feladatsort.
Kiegyensúlyozott a feladatsor, az viszont meglepő lehet a diákok számára, hogy több olyan típusfeladat hiányzik, amely az elmúlt években többször előfordult az írásbelin – mondta az Eduline-nak nyilatkozó fizikatanár.
Röntgensugarakhoz, szeszfokmérőkhöz és energiatakarékos hűtőedényekhez kapcsolódó feladatokat is kaptak a diákok a középszintű fizikaérettségin.
Kedd reggel a fizikaérettségivel kezdődik a 2018-as érettségi szezon harmadik hete. Az Eduline-on folyamatosan beszámolunk a feladatokról, diákokat és tanárokat kérdezünk az írásbeliről, és persze megtaláljátok a nem hivatalos megoldásokat is. A fizika érettségi nap támogatását köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Melyik vizsgától félnek a legjobban? Melyiket tartják a legkönnyebb tantárgynak? És hogyan fogják megünnepelni az írásbelik és a szóbelik végét? Diákokat kérdeztünk.
Milyen legális puskákat használhattok a 2018-as érettségin? Milyen vizsgákon vehetitek elő a négyjegyű függvénytáblázatot, a helyesírási szótárt vagy a számológépet?