Az államtitkár megint emlékeztette az oktatókat arra, mennyivel emelkedett a bérük
Palkovics László oktatási államtitkár egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor emlékeztette a felsőoktatási oktatókat arra, mennyivel emelkedett a bérük.
Palkovics László oktatási államtitkár egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor emlékeztette a felsőoktatási oktatókat arra, mennyivel emelkedett a bérük.
A felsőoktatás az egyik legsikeresebb rendszerünk, amely iránt erős a közbizalom - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor hétfőn Budapesten.
Egy izzó kicserélése is hetekbe kerül a felsőoktatási intézményekbe a kancellári rendszer bevezetése óta - írja a Népszava.
Hamarosan eljön a téli vizsgaidőszak, és nem árt időben belefogni a felkészülésbe, könyvtárazásba és jegyzetelésbe. Három tanács, amit érdemes megfogadni a vizsgák előtt.
Az Emmi oktatásért felelős államtitkára átadta az állami felsőoktatási intézmények élére kinevezett kancellárok megbízóleveleit csütörtökön. Palkovics László a budapesti rendezvényen azt hangoztatta, hogy a három évvel korábban bevezetett kancelláriarendszernek köszönhetően az egyetemek jelentős része már jól működik.
Milyen speciális ösztöndíjakra pályázhatnak egyetemisták és főiskolások? Milyen plusz támogatást kaphatnának a leendő tanárok, informatikusok, gyógypedagógusok, diplomás ápolók?
Több mint tízezer volt hallgató veszítheti el a diplomaszerzés lehetőségét, ha jövő szeptemberig nem adja le a szakdolgozatát, és nem államvizsgázik. Több mint 15 ezer elkezdett, de be már nem fejezett hagyományos egyetemi-főiskolai képzést tart számon az Oktatási Hivatal - derül ki az Eduline kérdéseire adott válaszukból.
Az OECD-országok körében csak Olaszország és Mexikó áll Magyarország mögött a fiatal diplomások arányát tekintve – derül ki egy nemrégiben nyilvánosságra került jelentésből.
Az alapprobléma alapvetően etikai, de minden olyan eset, ami túlmegy a normális oktató-növendék viszony keretein, büntetőjogi kategóriába tartozik és akként is kell kezelni - mondta az Emmi oktatási államtitkára.
A felsőoktatási intézmények még erőteljesebb bekapcsolását szorgalmazta a nemzetközi vérkeringésbe az oktatási államtitkár kedden Budapesten. Palkovics László szerint fontos, hogy a hallgatók éljenek a külföldi részképzések vagy a hosszabb ideig tartó tanulmányok lehetőségével.
Évente több százmillió forintot fordítanak a nagyobb felsőoktatási intézmények „fizetős” diákok toborzására. De a jelek szerint megéri, mert több tizmilliárdot fizetnek tandíjként, ráadásul helyi munkahelyeket teremtenek.
Kíváncsiak vagyunk, hogy szerintetek melyik magyar egyetemen tanítanak a legjobb tanárok. Most ti is értékelhetitek az egyetemetek oktatóit egy szavazattal.
A felsőoktatásban egyértelmű, világos szabályokra és viselkedésre van szükség a tiszta versenyhelyzet és az egyenlő lehetőségek biztosítása érdekében - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, a McDaniel College budapesti kampuszának évnyitó ünnepségén. Ahol a rektor beszéde vitte a pálmát: azt mondta, az oktatás olyan, mint a Despacito..
November közepén jár le majdnem két tucat, 2014-ben kinevezett egyetemi kancellár megbízása. A hvg.hu információi szerint hármuknak már biztosan távoznia kell, több helyen viszont azért marad a régi gazdasági vezető, mert nem is indult más a posztra kiírt pályázaton.
Sok fontos határidő jön szeptemberben is, amelyekre oda kell figyelni, ha nem akartok lemaradni a fontos dolgokról. Ilyen például az őszi érettségi jelentkezési határideje, a diákhitel-igénylés utolsó napja, de a szociális támogatásokra is szeptemberben kell pályázni.
A családi pótlékról és a családi adókedvezményről is lemondhatnak a szülők, ha gyermekük egyetemen tanul tovább. Ha van testvére is, aki után jár a családi pótlék, akkor figyelembe lehet venni az egyetemistát is az adókedvezmény és a családi pótlék kiszámításakor.
Hány félévig lehet egyetemen, főiskolán tanulni anélkül, hogy kapnátok egy csekket egy több százezer forintos összegről? Vajon hazudik-e a szomszéd/az ismerős/a volt iskolatárs, aki azt állítja, hogy már tíz éve egyetemista, de soha egy fillért sem kértek tőle? Vannak-e még kiskapuk, ha valaki nem akar fizetni a diplomáért? Utánajártunk.
A tavaszi félév végén a Szegedi Tudományegyetem is átállt a Neptun tanulmányi rendszerre. Most az egyik oktató elmondta a véleményét és a tapasztalatait a rendszerről. A digitális kultúrával is foglalkozó szakember problémásnak tartja a felületet, és a megjelenésben is talál kivetnivalókat.
Újra nevet váltott az egykori Kecskeméti Főiskola, a Semmelweis Egyetem karaként működik tovább a Pető András Főiskola, még egy utolsó lehetőséget kapnak azok, akik 2005 előtt kezdték el az egyetemet, főiskolát, de még mindig nem záróvizsgáztak. Milyen változások várnak az egyetemistákra és főiskolásokra a 2017/2018-as tanévben?
Pár nap múlva kezdődik az őszi szemeszter, úgyhogy itt az idő: szerezzétek be azokat a dolgokat, amelyekre szükségetek lesz az egyetemen, főiskolán, koliban, albérletben.