Programajánló nem csak randizóknak: megint érdemes lesz felnézni az égre
Ha tehetitek, péntek este mindenképp nézzétek az eget, nem fogjátok megbánni.
Ha tehetitek, péntek este mindenképp nézzétek az eget, nem fogjátok megbánni.
Csik Veronika
Persze, akinek nem inge, ne vegye magára.
Eduline
Múlt héten kihirdették az idei ponthatárokat, így kiderült, hogy hol folytathatjátok a tanulmányaitokat szeptemberben. Bár addig még több mint egy hónap hátra van, most kezdődik az az időszak, amikor a szülők, a nagyszülők, a barátok és az ismerősök az őrületbe tudják kergetni a gólyákat egy-egy jól irányzott mondattal. Most ezek közül válogattunk.
Tóth Alexandra
A felvételi ponthatárok kihirdetése után gyorsan történnek a dolgok: már jelentkezhettek kollégiumba. Mutatjuk, hol hirdették már meg a koli-versenyt.
Csik Veronika
Az albérletpiaci főszezon a múlt héten indult el a felsőoktatási ponthatárok meghirdetésével. Ennek apropóján a tudastar.ingatlan.com összegyűjtött néhány hasznos tippet, amire érdemes figyelnetek a lakásvadászat során.
Eduline
A Munch célja, hogy minél kevesebb minőségi étel kerüljön a kukába.
Eduline
Hamarosan elindul a pótfelvételi, azok pedig, akik még bekerülnek egyetemre, a többiekkel együtt elkezdhetik szeptemberben az egyetemet. Mutatjuk a szabályokat.
Csik Veronika
Múlt héten még csak a ponthatárokat vártuk a héten már a beiratkozás és a diákigazolvány-igénylés a téma. Összeszedtük mit kell magatokkal vinni a napra, amikor hivatalosan is egyetemisták lesztek.
Csik Veronika
Még csak most lettek tizenévesek, de a cégek és a szolgáltatók már most árgus szemekkel figyelik őket. Ők az alfa, más néven Ipad-generáció, akik mire nagykorúak lesznek, már máshogy fognak kommunikálni, vezetni, bankolni, lakni és utazni, mint mi. De hogyan?
Eduline
Igen, jól látjátok, 2021-től nemcsak a jeles, hanem a jó minősítésű informatikaérettségik is számítanak.
Csik Veronika
Idén nem maradnak el a gólyatáborok, de belépőt csak azok az elsőévesek kapnak, akiknek van védettségi igazolványuk. Az ELTE-sek Tatán és Bodajkon, a BME-sek Balatonlellén és Mezőkövesden, a SZTE-sek Békésen és Ópusztaszeren, a PTE-sek pedig a sikondai táborban találkoznak majd. Körkép.
Eduline
Tudjuk, hogy nem egyszerű gólyának lenni: sok ügyintézés, határidők és furcsa rendszerek. Ne izguljatok, segítünk, hiszen minden leendő elsőéves egyik fontos feladata a diákigazolvány-igénylés. Mutatjuk, hogy juthattok új kártyához, és hol indíthatjátok el az igénylést.
Csik Veronika
Szeptemberben kezditek az egyetemet? Akkor gólyaként a ZH, UV és Neptun mindenképp bekerül az aktív szókincsetekbe. Azért, hogy ne legyen zavarba ejtő az első nap, összegyűjtöttünk néhány fontos kifejezést, amelyet már most érdemes megjegyeznetek.
Csik Veronika
Nem lett meg a felvételi, vagy most döntöttétek el, hogy továbbtanulnátok? A legtöbb pótfelvételiben meghirdetett képzésért fizetni kell majd, de vannak kivételek.
Csik Veronika
Nagyjából augusztus közepére már tényleg vége lesz a 2021-es általános felvételinek, de addig még van néhány fontos határidő, amit érdemes észben tartani.
Tóth Alexandra
A szerb oktatási miniszter szerint mindenki azt szeretné az országban, ha a megszokott módon kezdődhetne el szeptemberben a tanév, de ez attól is függ, hogy milyen arányú lesz akkor az átoltottság, és hogy mit javasol a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb.
Eduline/MTI
Még csak pár napja derültek ki a ponthatárok, de néhány egyetemen már meghirdették az első gólyatalálkozókat és bulikat. Ha szeretnétek, hogy már a gólyatáborban is legyenek ismerős arcok, akkor érdemes élnetek ezekkel a lehetőségekkel. A lista még nem túl hosszú, viszont amint megtudunk újabb eseményeket, frissítjük a cikket.
Tóth Alexandra
Idén online rendezték a nemzetközi tudományos versenyek többségét, de ez sem volt akadály a magyar csapatoknak.
Csik Veronika
Ösztöndíjak, tandíjfizetés, diákmunka – mindegyikhez kell egy bankszámla. Ha idén kezditek az egyetemet, a ponthatárhúzás után nemcsak albérletet/kolit kell keresnetek, hanem bankot is kell választanotok. Segítünk a legfontosabb szempontokkal, és azt is megmutatjuk, milyen kiadásokkal és bevételekkel számolhattok ősztől, és milyen appokkal tudjátok beosztani a pénzeteket.
Csik Veronika
Ha ti is állami ösztöndíjasként kezditek el a szeptemberi félévet, akkor már most olvassátok el, milyen szabályok vonatkoznak rátok, hogy megúszhassátok a több millió forintos visszafizetést a végén. Mutatjuk, mit kell vállalnotok a hallgatói szerződésben.
Csik Veronika