Ősztől az általános iskolás kosarasoknak is kötelező lesz a teszt vagy az oltás

Már akkor, ha szeretnének meccsekre járni szeptembertől.

  • Csik Veronika

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) úgy döntött, hogy ősztől a 12 évesnél idősebb gyerekek csak akkor játszhatnak a korosztályos versenysorozatokban, ha a mérkőzések előtt teszttel igazolni tudják, hogy nem koronavírus-fertőzöttek, vagy ha van érvényes védettségi igazolásuk.

„Az U12-es és alacsonyabb korosztályok versenyrendszereinek lebonyolítását egyelőre zárt kapuk mögött kezdik meg az előttünk álló bajnoki évben, míg az idősebb korosztályoknál a pályára lépés feltétele lesz az EESZT-ben szereplő, a mérkőzések előtt 48 órán belül készült negatív antigén-, vagy 72 órán belül készült negatív PCR-teszt. A tesztelési kötelezettség alól az érvényes oltási igazolás vagy a védettségi igazolás mentesíti az érintett sportolót" - írják.

Az MKOSZ megjegyzi, hogy augusztus 31. és szeptember 2. között az ország összes iskolájában ingyenesen megkaphatják a védőoltást a 12 évesnél idősebb diákok.

A Telexnek nyilatkozó kosárlabdaedző szerint ez a döntés életszerűtlen, hiszen hétköznap negatív teszt nélkül is együtt edzhetnek a gyerekek, de hétvégén csak akkor játszhatnak, ha rendszeresen teszteltetik őket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.