Egyre drágább az iskolakezdés, rászoruló diákoknak gyűjtenek pénzt
Rászoruló diákoknak indított gyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet.
Rászoruló diákoknak indított gyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet.
Eduline
Ha még sosem laktatok másokkal egy szobában, elsőre sokkoló lehet a koli. Adunk néhány tippet, hogy hamar beleszokjatok. Ki tudja, még a végén alig akartok majd hazalátogatni.
Eduline
Frigyes dán koronaherceg legidősebb fia és lánya is az iskolaváltás mellett döntött, miután egy dokumentumfilm nem festett túl szép képet a gimnáziumukról. A vádak szerint az iskola falain belül álalános az erőszak.
Eduline
Bevett szokás, hogy a tanév első napján az egész osztály elmeséli, hol töltötte a nyarat. De nem minden gyerek osztja meg szívesen, mit csinált (vagy éppen mit nem csinált) a szünetben.
Eduline
Nincsenek adataik a tankerületeknek arról, hány tanáruk dolgozott eddig katásként.
Eduline
Bár az előző tanévet kihúztuk hosszabb ideig tartó online oktatás nélkül, és a felnőttek mellett a gyerekek számára is elérhetővé váltak a koronavírus elleni vakcinák, a szakértők újabb járványhullámtól tartanak.
Székács Linda
A Campus Advidsor külföldi hallgatók értékelései alapján rangsorolta a világ egyetemvárosait. Budapest a középmezőnyben végzett.
Eduline
Még idén emelje az oktatásban dolgozók fizetését a diplomás-átlagbér szintjére a kormány – többek között ezt követeli a Tanítanék Mozgalom.
Eduline
Második helyet szerzett robotdizájnban a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) csapata a Rio de Janeiróban rendezett, nemzetközi First Lego League Challange robotversenyen.
Eduline
Több mint 400 magániskola zárt be Afganisztánban a Tolonews című afgán hírportál szerint, az intézmények a bezárásokat egyebek között gazdasági nehézségekkel és a tanulók elmaradásával indokolták.
Eduline/MTI
A Patio egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető el, de ki tudja, mit hoz a jövő. Elvégre a Facebook is hasonlóan kezdte.
Eduline
Százötven éve született az első nő, aki egyetemre járt Magyarországon. Glücklich Vilma a mai Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult, 1896 februárjától.
Eduline
Az iskolák fűtéséről is szó volt a kormány és a két nagy pedagógus-szakszervezet szerdai tárgyalásán.
Eduline
Telt házat hozott a Sziget fesztivál szerdai, első napja, amelyen 95 ezren buliztak.
Eduline/MTI
Nyílt levelet írt a belügyminiszternek és a közoktatási államtitkárnak a Tanítanék Mozgalom, amely azt írja: ha szeptember 2-ig nem tesznek ígéretet arra, hogy a kormány még idén teljesíti a követeléseiket, „akkor szeptemberben az oktatás nem fog megkezdődni a megszokott keretek között”.
Eduline
Dua Lipa volt a legnagyobb dobás a Sziget első napján, csütörtökön jön a Kings of Leon, a Bastille és John Talabot. Fotók.
Eduline
A szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) azt javasolja a diákoknak és a tanároknak, hogy végezzenek öntesztelést az új tanévben a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében - mondta Nina Pirnat epidemiológus, a NIJZ szakcsoportjának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
Eduline/MTI
Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, ám ez az összeg meg is duplázódhat, például egy új iskolatáska vásárlása esetén - közölte a REGIO Játékkereskedelmi Kft. saját felmérése alapján.
Eduline/MTI
Aki megteheti, kockás ingben menjen a tanévnyitóra – ezt kéri a Diákok a Tanárokért csoport, amely szeptember 2-re tüntetést szervez.
Eduline
Sok hallgatónak nem kell bemutatni a diákhitel1-et, vagyis a szabad felhasználású diákhitelt, de összegyűjtöttünk minden hasznos infót azoknak, akik most igényelnék először a tanulmányi kölcsönt.
Eduline