Éves bónusszal oldaná meg a román kormány a tanárok alulfizetettségét
Béremelés helyett évi 2500 lejes (kb. 190 ezer forint) bónuszt kínál a kormány a sztrájkoló pedagógusoknak, a szakszervezetek csütörtökön adnak választ.
Béremelés helyett évi 2500 lejes (kb. 190 ezer forint) bónuszt kínál a kormány a sztrájkoló pedagógusoknak, a szakszervezetek csütörtökön adnak választ.
Tornyos Kata
Az egyik civil szervezet vezetője például hajnal egykor kapta meg, hogy kilencre várják. Így nem csoda, hogy hárman voltak ott összesen. Maruzsa delegáltjai rajtuk számonkérték, hogy túl élesen fogalmaztak a státusztörvényről, majd bólogattak, hogy talán ott lesznek egy következő egyeztetésen, ahova már mindenki el is tud menni.
Tarnay Kristóf
Idehaza sokan egy-két évig hobbiból tanulnak spanyolul és olyanok is akadnak, akik azért, mert Spanyolországban vettek ingatlant és szeretnének kinn boldogulni – erről is beszélt lapunknak Marta García Tarodo, a Budapesti Cervantes Intézet spanyoltanára a csütörtöki spanyolérettségi apropóján. A mai spanyolérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Cervantes Intézetnek.
Tarnay Kristóf
Június 1-től Gattyán György helyett a Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt., a székesfehérvári kis- és középvállalkozások konzorciuma lesz az intézmény fenntartója.
Eduline/MTI
Összegyűjtöttük a legfontosabb dátumokat, amikre az elkövetkezendő hónapokban oda kell figyelnetek.
Székács Linda
Mennyi idő, hány pont, milyen segédeszközöket használhattok? Minden fontos infó a spanyol érettségiről egy helyen. A mai spanyol érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Cervantes Intézetnek.
Székács Linda
"Szivárványos", politizáló iskola, kommunista tanárok. Ilyen és ehhez hasonló vádak érik az etyeki Német Nemzetiségi Általános Iskola tantestületét, ahonnan a hírek szerint jelenleg mintegy 11 fő készül távozni, velük együtt pedig sok gyerek. A szülői munkaközösség szerint ennek oka elsősorban az intézmény kinevezett igazgatója, aki korábban már kijelentette; nem érez motivációt a feladatkör betöltésére, a falu kormánypárti településvezetésétől aztán mégis hátszelet kapott.
Székács Linda
A pedagógusok közel fele nehezen, vagy nagyon nehezen él meg jövedelméből egy friss felmérés szerint, ráadásul a tanárhiány is egyre égetőbb probléma.
Tornyos Kata
"Nem lenne tisztességes és helyes, hogy a kormányfőcserekor egy problémákkal megterhelt mandátumot adjon át a koalíciós partner miniszterelnöknek" –mondta tegnap, majd ma megerősítette lemondását.
Tornyos Kata
A nettó átlagkereset 16,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Eduline/MTI
A pedagógus- és diákszervezetek képviselőit, mint a frakciók meghívott szakértőit beengedték, de a szakmai szervezetek közül egyedül a Nemzeti Pedagógus Kar képviselőjének adtak szót. Másfél óra után ki is vonultak az ellenzéki politikusok és az általuk delegált szakértők az ülésről, miután Pintér Sándor egyértelmű nemmel válaszolt arra, visszavonnák-e a státusztörvényt.
Tarnay Kristóf
Sem az iskolaigazgató, sem az alapítvány elnöke nem érti, mivel vádolják őket, pedig valaki több mint 330 millió forintnyi állami támogatást vett fel jogtalanul 2012 és 2014 között Szegeden.
Székács Linda
Az érettségi utolsó hetén számos más idegen nyelv mellett franciából is vizsgáznak azok az érettségizők, akik ezt választották ötödik vizsgatárgyként. Ennek apropójaként Koleszár Olgával, a Francia Intézet munkatársával beszélgettünk. A mai francia érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a budapesti Francia Intézetnek.
Székács Linda
Kórházak, szántók és repülőtér is szerepel azok között az állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok közt, melyet egy ma vitára bocsátott törvénymódosítási javaslat egyetemi alapítványoknak adna.
Tarnay Kristóf
A probléma ugyan nem csak Magyarországon jelenik meg, viszont az EU-átlag javult e téren, a tagállamok többsége ugyanis javított a náluk lévő helyzeten.
Eduline
19 gyerek halt meg a guyanai Mahdia városában, miután egy lány felgyújtotta a kollégium épületét, mert elvették tőle a telefonját.
Tornyos Kata
Pintér Sándorhoz ugyanis a frakciók egy-egy tagja mellett egy szakértőt is küldhetnek, erre a helyre hívták meg az oktatási civilek képviselőit. Kérdés, hogy beengedik-e őket.
Tarnay Kristóf
Bonjour! Ma reggel nyolctól közép- és emelt szinten is francia írásbelit írnak, akik ezt a nyelvet tanulják. A felépítése ugyanaz, mint más élő nyelveknél, de mutatjuk a sajátosságait. A mai francia érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Francia Intézetnek.
Tarnay Kristóf
Nem volt egy óriási tragédia, mindent meg lehet szokni és tudom, hogy másoknak sokkal rosszabb volt, de mégis egy szokatlan helyzet, amiről szerintem érdemes írni, hogy maradjon nyoma. Ez a cikk szeretne az a nyom lenni, ami összefoglalja, hogy milyen volt a koronavírus alatt leérettségizni majd elkezdeni az egyetemet. Tornyos Kata vagyok és remélhetőleg egy hónapon belül végzem kommunikáció- és média alapszakon az ELTE-n.
Tornyos Kata
Mindezt tette a Neptunusz 100 projekt keretében.
Tornyos Kata